Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig

ványtársainál, hogy őt nem a názáreti Jézus választotta ki és hívta el, hanem a feltámadott Krisztus. Mégsem hiszem, hogy autenticitás- és autoritás-válságban szenvedne: Pál egyébbel küszködik, nem kisebbrendűségi komplexusaival. Nem depressziós, mint a kereszt-élménytől sújtott többiek közül jónéhányan, nagyon is buzgó, céltudatos és lényegre törő, pedig ő is távol áll a feddhetetlenségtől.

Magáról és sziszüfoszinak tűnő céljairól valóban minden álszerénység nélkül írhatja a filippibelieknek: „De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nekik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (3,14). Pál tehát tud felejteni is, ha kell, de neki is tud „dőlni" a jövőbeli feladatoknak: az eget kémleli és nem a földet, amelyen a damaszkuszi úton életreszólóan „megüthette" magát, amikor szeme világát időlegesen elvesztette.

Pál munkája, mint ahogy gyakran egyszerűsítünk, nemcsak a fáradhatatlan egyházszervezésben állott, hanem a tanításban is, hiszen jól tudta, hogy a tökéletességre jutás egyéni üdvössége fabatkát sem ér a kollektív üdvözülés nélkül. Az a jó és kedves dolog - írja Timótheusnak -, „hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson” (ITim 2,3). A kolossébeliekhez írt levelében Pál a keresztény közösség kötelességévé teszi a tökéletességre való buzdítást és nevelést: „a Krisztus ti közterek van, a dicsőségnek ama reménysége: A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban.” (Kol 1,27-28)

Pál apostollal kapcsolatban tehát fel kell tennünk a kérdést: mennyiben áll hatalmunkban a tökéletessé levés? Tanítható-e a tökéletesség? Az adottság és célkitűzés között — az isteni gondviselésen kívül - milyen eszközökkel rendelkezik az ember?

Pál teológiájának egészére hely- és időszűke miatt sem térhetnénk ki (nem is kedvelem különösebben), mindenképpen ki kell emelnünk azonban, hogy Pál szerint Krisztus megváltó kegyelmén túl magunknak is igyekeznünk kell Isten tetszésére lennünk, s a tanításban, nevelésben nagy szerepe van a „szent szövegeknek”. (Hogy itt az Ószövetségre gondol-e vagy a maga leveleire, azt döntse el a nálam avatottabb.) Szintén Timótheusnak ír erről: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, mindenjó cselekedetre felkészített” (2Tim 3,16—17).

Egyáltalán nem zárójelben jegyzem meg, hogy Erdő János, bár fordíthatta volna istenadta tálentumait és idejét a tudomány művelésére, hírneve gyarapítására, önmagára vagy családjára, a lelkészképzést tartotta annak a 142