Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Szász Ferenc: A feddhetetlenségtől a tökéletességig

korparancsnak, amelynek betöltésével a leghatékonyabban szolgálhatta egy­házát és népét. Abban, hogy megtanulható-e a tökéletesség, Pál mégis szkeptikus. Bi­zonyára ő is találkozott olyanokkal, akik „mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak" (2Tim 3,7). Ezt a szkepszist néha Erdő Jánosban is megtapasztalhattuk, amikor átnézett fölöttünk, vagy na­pokig hetekig nem viszonozta köszönésünket, de ma már megértjük, hogy akkori megrökönyödésünk és szívbéli bánkódásunk, lelkiismeretünk nyug­talansága is csak javunkat szolgálta. Professzorunk volt, végtelen szeretete ellenére feddenie, fenyítenie is kellett, s mi már kinőttünk nádpálcás korunk­ból. Néha úgy érzem, annyira szeretem Jézust, hogy kötözködöm Pál apos­tollal - rosszmájúskodom is néha. De nem így van ez: tisztelem, csodálom Pált, s néhanapján szeretem is. A legtöbbször olyankor, amikor „szeretethim­­nuszáf’ olvasom, mondom. Nem tudom soha megköszönni Pálnak (esetle­ges) szerzőségét, vagy azt, hogy ezt az őskeresztény verset, a világirodalom egyik legcsodálatosabb alkotását levelébe foglalta, s így számunkra átmentet­te (1 Kor 13). Annál is inkább így érzek, mert a tökéletesről számomra ez a himnusz mond a legtöbbet. A szeretet mibenlétéről és megnyilvánulásairól írva Pál a töredékes­teljes (vagyis tökéletes) ellentétpárra épít. Földi életünkben csak töredékes a nyelveken való szólás, az ismeret, a prófétálás, a jó cselekedet, az önfelál­dozás, a hegyeket helyükből kimozdító hit és minden egyéb, amit mi oly fontosnak tartunk gyermekies spekulációnkban. Végső soron földi életünk is csak töredéke valaminek. Ezekkel szemben nem töredékes, fogyatékos és időleges a három keresztény alapérték és erény: a hit, a remény és a szeretet. Pál ott tér vissza Jézushoz, hogy ezek közül is megkülönbözteti, leg­nagyobbnak nevezi a szeretetet, s ezzel azt sugallja - legalábbis számomra -, hogy a tökéletességnek a legtöbb köze a szeretethez van. Isten a tökéle­tes szeretet, és amikor szeretünk, időlegesen ugyan, de Országának polgára­ivá válunk, megközelítjük vagy akár el is érjük egy pillanatra a tökéletessé­get, s ilyenkor türelmesek vagyunk, nem irigykedünk, nem kérkedünk, nem hivalkodunk fel, nem éktelenkedünk, nem vagyunk haszonlesők, nem ha­ragszunk, nem rójuk fel a gonoszt, megigazulunk és az igazságban örvende­zünk, képesek vagyunk elfedezni és feddhetetlennek lenni, tűrni ismét, hinni és remélni. Amikor az ember szeret, akkor nem „fogyasztja”, hanem gyarapít­ja múlandó földi létét, az örök élettel kerül bensőbb kapcsolatba. Lehet, hogy erre az örök életre vágyott a gazdag ifjú is, és erre vágyunk mindannyian, életünkben és halálunk óráján is. Megérdemli hát Pál apostol, hogy gyakorta idézzük, amikor szeretet­­hiányban szenved a világ és a kereszténység is, vagy ha nagyon-nagyon rit­143 A a f ‘ e ö d k d é h l e e t t e e t s l 5 e é « g s i é g g t ö I

Next

/
Oldalképek
Tartalom