Kiss Ernő: Dávid Ferenc születésének négyszázados emlékünnepére (Kolozsvár, 1910)

Bevezetés

Bevezetés.

1517. október 31-én Wittenbergnek, egy kis szászorsági városnak, egyetemi temploma ajtajára az ottani egyetem egyik tanára, Luther Márton, 95 tételt szögezett ki, melyekben a bűnök bocsánatáról, a hitről és a jóságos cselekedekről a katholikus egyház tanításával merőben ellenkező véleményt állított föl.

Ez a tény volt kiinduló pontja a vallás terén meginduló nagy mozgalomnak, melyet hitújításnak, reformációnak nevezünk.

Ám mint minden szellemi áramlatnak, ennek is jól elő volt már készítve talaja, mielőtt egész Európát átható mozgalommá lett. Azóta, hogy a tudósok megismerkedtek a századokkal előbb letűnt görög és latin pogány műveltség emlékeivel, az ezekből magukba szítt életfelfogás fölszabadította szellemüket az egyház tekintélye alól. Ez a tekintély különben is aláhanyatlott a XIV. és a XV. században. A hosszas harcok, melyeket a pápák a Hohenstaufokkal, majd Bajor Lajossal vívtak; azután az olyan pápák, akik családjaik emelkedésével törődtek inkább, mint egyházukkal; a papok és a szerzetesek fegyelmetlensége, erkölcsi lazasága; az egyházi gazdag méltóságoknak kevélysége és élvezetre vágyása: mindez egyaránt táplálta, hogy a tudósok, a humanisták, latin nyelvű irataikban, mások a nép számára készített művekben gúnnyal és ellenséges indulattal támadják az egyházat. Ehhez járúlt, hogy Wycliffe és Huss az egyház hittételeivel szemben is szabadabb felfogást hirdettek és tanításuk, kivált ez utóbbié, mély nyomokat hagyott a lelkekben.

A humanisták az egyház tekintélyének támadásával az emberi értelem fölszabadításának bajnokaivá lettek. Ez az értelem nem találta már többé kielégítőnek a hitnek szigorú tételekbe foglalt szabályait; arra vágyott, hogy minden korlát nélkül maga