Kiss Ernő: Dávid Ferenc születésének négyszázados emlékünnepére (Kolozsvár, 1910)

Bevezetés

8 DÁVID FERENC kereshesse az igazságot. Szabadság után óhajtozott és várva­­várta azt, aki a feléje vivő utat megmutassa és rajta kalauza legyen. Ezzé vált Luther, aki a maga nagy tudásával, hatalmas tehet­ségével és semmitől vissza nem riadó bátorságával az emberi értelem fölszabadításának útját megnyitotta. Ebben van az ő kez­désének, a hitújításnak igazi jelentősége. Nem tartozik ide, hogy küzdelmeit vázoljam; az sem, hogy sikereinek okát minden oldalról vizsgáljam és magyarázzam Mi az ő fellépésében úgyis csak kezdetét, kiinduló pontját látjuk annak a nagy harcnak, mely az értelemnek a tekintély alól való teljes fölszabadulásáért folyt le a XVI. században Látni fogjuk, hogy a harcot teljesen csak Dávid Ferenc harcolta végig: övé ennek dicső­sége, mint ahogy övé volt martiriuma is. Az Európát ez időben átható szelLmi mozgalmak hazánkban is érezhetők voltak. Nálunk is voltak humanisták, akik az ókor szellemi kincseit búvárolták és itt is voltak igen sokan, akikben a régi egyház tekintélyét és hitét megingatták és egy új, egy szaba­dabb, egy az emberi értelemnek jobban megfelelő vallás után a vágyat fölébresztették. Luther tanításai is korán ismeretesek lettek hazánkban. Leg­előbb a németországi városokkal sűrű kereskedelmi érintkezésben levő erdélyi és felsőmagyarországi szász városok polgársága ismerte meg ezeket; azután, különösen a mohácsi veszedelem (1526) után, rohamosan terjedt mindenfelé, úgy hogy már 1533-ban azt adták hírül a pápának, hogy a lutheránus vallás teljesen elárasztotta az országot. Ám ne gondoljuk, hogy mindazok, kik luteránusoknak tartották magukat, teljesen át is értették Luther tanításait. Voltak ilyenek is; de a nagy többség csak azt érezte, hogy amit itt Luther vallásának neveznek, az inkább bizonyos vágy és törekvés valami új után. Az új szellem még nem vívta nálunk harcát a régivel és al'g volt egyéb, mint bizonyos engedmény ennek rovására. Még itt Erdélyben is, ahol a szász városok legrégibb idő óta vallották Luther tanítását, csak 1544-ben fogtak a tanítását valló egyház szervezéséhez. Az új szellem harca a régivel 1535-ben kezdődött Magyar­­országon az irodalom terén. Már ekkor voltak olyanok, akik kint-

Next

/
Oldalképek
Tartalom