Kiss Ernő: Dávid Ferenc születésének négyszázados emlékünnepére (Kolozsvár, 1910)
VII. Dávid mint író és szónok
DR. KISS ERNŐ 73 észt és követeli a meghallgattatást. Szárazon, de annál megdöbbentőbben hangzik szava, mert az igazság szava. S nemcsak meghallgattatni akar, követeli azt is, hogy hallgatója elmélyedjen abban, amit tőle hall és vele együtt meghányja-vesse értelme kohójában. Azért adja kezébe a bibliát, melyből egyre idéz, — az egyetlen tekintélyből, melyet elismer, — de úgy, hogy hallgatói utána nézzenek a megjelölt helyeken és vele együtt okoskodjanak. Mini ahogy a középkor szónoka korának gyermeke volt; a 16. század gyermeke a protestáns prédikátor is. Amabban kifejezésre jutott korának miszticizmusa; ebben kifejezésre jut századának erőszakossága. A fejetlen közállapotok között az erősebb joga jut érvényre minden téren. Az erő érvényesül a szónoklatban is. Jaj annak, aki gyöngének mutatkozik csak egy pillanatra is! A prédikátor ereje a meggyőződés ereje, mellyel igazát vallja és vitatja. Ebben egyezik a középkor szónokaival, s épp oly túlzó, épp oly türelmetlen, épp oly üldözésre hajló is, mint amaz volt. Az erőnek e nem mérsékelt volta adja azután Szájába azokat a kitöréseket, melyeken ma megütközünk, de akkor szinte elkerülhetetlenek voltak. A középkor szónoklatából maradt meg a protestantizmus szónoklatában a scholasztikus rendszeresség. De ez életet nyer a prédikátor kezében, s arra való, hogy hallgatói előtt kellő világosságba helyezze tételét. Mert beszédeik mind tételes beszédek. Nem erkölcsi igazságokat magyaráznak, éppen nem moralizálnak; hanem vallásuk tételeit fejtegetik. Beszédük merő dogmatizálás, elvont tanítások fejtegetése. Hogy ezeket megérhessék, szükségük volt mindenekelőtt tételük szabatos fölállítására, azután olyatén felosztására, hogy fejtegetésükben a logikus rend a világosságot és a megértést kellően elősegítse. E célra valóban több hasznát vették a scholasztikus rendszerességnek, mint Cicero művészi szerkezeteinek. íme a 16. század szónoka; ime Dávid Ferenc mint szónok. Mert ő e század szónoklatának iegtipusosabb képviselője. Voltaképpen ő róla rajzoltam meg a típust magát s úgy hiszem, jogosan. Könnyű ezt belátnunk, ha egy pillantást vetünk a korabeli prédikációkra. Dávidot megelőzően jelentek meg Mélius prédikációi. Többet írt, mint Dávid; de e több nem nagyobb érdem. Prédikációi formátlanok, tele makacs korlátoltsággal és harcias zordon-
