Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VII. 1564-1566
KÁROLYI MäTER MEGHASONLÁSA. 71 bonyolítása által. ') A tartalomról a királyhoz irt ajánlásban [Epistola DeÖicatoria] e nyilatkozat van téve: „Vallom, hogy a vetélkedések kezdetében, a miképpen prédikállottam, úgy akartam azokat kinyomatni, hogy méltán senki ne vádolhasson, mintha különben prédikáltam és különben adtam volna ki.“ 1 2) Ha kiadáskori javítások történtek is, az alapszerkezet megmaradását iró szava őszinteségének tagadása nélkül kétségbe vonnunk nem lehet. Ez minden kételyen felül helyezi azt, hogy Dávid Ferencz lelkében az egy Isten eszméje, akár — mint Schesaeus emlékezetben hagyta — Serveto műveiből átvéve, akár öngondolkozás következtében már 1560-n nemcsak megfogamzva, de meggyökerezve is volt. A másik adat, egy tlieologiai tantétel fölötti szóváltás. Molnár Gergely halála után Károlyi Péter lett a kolozsvári, akkor hires felsőbb iskolában [gymnasium] igazgató [Rector] s a görög- és zsidó nyelv mellett a hittannak is tanára. Midőn Dávid F. mint püspök, . plébános és iskolafelügyelő egy alkalommal az előadáson megjelent, a tanítás tárgya az egy igaz Isten volt, a mit Károlyi Melanchton tanai értelmében úgy adott elé, hogy az Istent mint állatában [lényében] egyet, személyéiben hármat hell imádni. Dávid Ferencz felszólalt ellene, igy igazítva ki azt: az Isten léleli, lélekben kell őt imádni, szellemünkkel s szívben hozzá emelkedni. ... E kis szikrából gyűlt ki ama nagy és nem egyszer pusztító vulkánná erősült láng, mely tizenöt évnél tovább tartotta rázkódásban Erdély földét és társadalmát, melynek hatása nyugat felé Genüg és Wittembergig, éjszakra Krakkóig terjedt ki. A mi Tetzel és Luther közt a bűnbocsátó levélke-osztogatás kérdése volt, azzá lett Károlyi és Dávid F. közt az Isten meghatározása. Az állat és személy tana nem fogadható el — mond Dávid F. — e kifejezésnek sehol a szentirásban nyoma nincs, hanem a görög scholasticusoktól van véve, a kik azt állítják, hogy az Isten szó alatt, ha határozatlanul áll, mindig értetik az Atya, Fiú és Szentlélek is; továbbá azért sem, inert ha a Jehova név a te [értve van: Károlyi] értelmezésed szerint egyiránt illeti az Atyát, Fiút és Szentlelket, akkor mindenik teremtő [essentians], magától való Istenné lesz; de ez ellenkezik a szentirással, mely ezeket Istentől való Isteneknek nevezi, sőt Jézusnak magának tanús ágtételével is, a ki az Atyát sokszor mondja a maga Atyjának és Istenének, a kitől hatalmát, űuságát, dicsőségét vette; egy helyen Jánosnál [evangéliuma 8. r. 54. v.] igy szól az őt faggató zsidóknak: az a ti Istenetek, az én Atyám; de ellenkezés is van a meghatározásban, mert az Atya az istenség kezdete és forrása, ez pedig az egyenlő jehovaság és isten-egyenlőség tanával együtt nem állhat meg. Pál minden levelében az Istenhez teszi az Atya szót, nem a háromhoz, mint a sophisták, a kiknek zavaros theologiai meghatározása összezavarja az egyet a hárommal, a hármat az egygyel; ha az Isten Krisztus Atyjának s a három Isten egynek mondatik, lehetlen át nem látni az 1) A fennebbi mű 19—20 11. 2) „ „ „ előszavában.
