Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
80 MELIUS ÉS DÁVID FEREN'CZ. zetbeli régi s mai korbeli újítók neve alatt Dávid F., Blandrata és a velők egynézetüek vannak leplezetten megtámadva s poraikban régóta pihenő szabad gondolkozásnak emléke bélyegeztetik meg csak azért, hogy a kárhoztatás sebezze az élőket. . . . Az ellőtt nyíl talált. A harcz Debreczen és Kolozsvár-Gyulafej érvár, a Tiszán túli és inneni Magyarország és Erdély magyarsága s székelysége között elkezdődött a zsinatokon és sajtóban, szóval és tettel, mindkét fél legjobb erőivel. Az egyik fél sor-élén Melius állott, kit a későbbi kor Írói magyar Athanaziusnak és magyar Kálvinnak neveztek, a másikon Dávid F. az erdélyi hitviták fényesen kimagasuló alakja, önmaga által teremtett nagy nevével s távoli országokra kiterjedt hírével. . . . Melius nem várta a dolgok tovább fejlődését, maga nyúlt az idő kerekéhez, visszaforditni akarva azt, vagy más irányba terelni, nem engedve időt az ellennézetek terjedésére; czélja volt, hogy Dávid F.-et és társait legyőzze, a saját hatóságu ünnepelt főpapot, hatalmas hittudóst és dialektikust elnémítsa, úgy, mint nem erkölcsi pironság nélkül — elnémította az ő egyházi hatósága alatt álló Arany Tamást és Egri Lukácsot. A nemesség nagy része még Erdélyben is Kálvin nézetű volt, nyiltan kevesen tértek át, de sokan ingadoztak; a debreczeni zsinat irányában a püspöki egybehívó és vitatételek nyers hangja s bántó modora által a papság és a nép között nagy érdeklődés volt költve, mit a zsinati viták és nyomtatványok még fokoztak; a fejedelemnek a fegyverjog használására, a népnek hitelvei mellett maradásra felhívása, itthon két nagy superintendentia küzdésre feltüzelt gazdag, bátor és beszédes papsága, a külföldi egyetemeken tanuló számos nemes és papságra készülő ifjú élénk érdeklődése, kik Wittemberg és Genf theologusait a Magyar- és Erdélyországban történő vallási mozgalmakról folyvást értesítették, igen találó fegyverek s a czél biztos eszközei voltak Melius kezében. E felett felsőségi vágya, theologiai ismeretei túlbecsülése, Írásainak epés és sértegető, néha túlságos éles modora, a mi a köznép előtt neki tekintélyt, szavának súlyt szerzett, s kivált ha gyönge és félénk ellenfélre talált, azt a küzdelemtől is visszariasztotta, állását erőssé tette. Dávid F. azonban nem tartozott ezek közé, ügye nemes ügy, ő annak méltó bajnoka volt ; de a tényleges viszonyokban rá nézve nagy nehézségek rejlettek. 0 ekkor még csak Erdélyre támaszkodhatott, melynek szász népe, Kolozsváron kívül, Luther tanaihoz ragaszkodott, az oláhok kívül maradtak a reformatio mozgalomkörén, a magyarok és székelyek külsőleg Melius hitnézeteit vallották, tehát egy, a törvény által biztosított hitfelekezethez tartoztak. Országgyűlési végzések s kormányi tények igazolták ugyan, hogy az udvarnál a többség, a vármegyéken és székekben a nemesség, nagyobb városokban a polgárság, sőt a papság közt is számosán voltak titokban Dávid F. nézetein ; az utóbbi évek szentháromsági vitái is kétségtelenül egészen átmeneti jellegűek voltak, oly értelmezését adván a valódi háromságnak, mely az isten-egységi tanoknak akarva nem akarva útját egyengette, hidul szolgálva arra, hogy azok mihamarább nyilvánosságra jöjjenek, ha lehet megrázkodás nélkül, s vallói
