Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
MELIUS ÉS DÁVID FEKENCZ. 8Í a forrongó nagy sokaság közül kiválva, új hitfelekezetté alakulhassanak. De a régitől eltérés, a változtatás mindig bajos, s Dávid F.-re nézve annál inkább az volt, mert hirtelen jött; ő Kálvinhitü felekezetének superintendense, a születendőnek első papja volt. kinek tehetségei, állása és népszerűsége irigységet, gondolkozásmódjának és vallásos meggyőződésének a kor szelleme által követelt többszöri változása miatt boszut és gyülölséget költött fel ellenei szivében. Éhez járult a magyarnak a létezőhöz, a megszokotthoz ismeretes ragaszkodása. A papság állása szintén kényes volt. Ha maga az új hitnézeteket fogadja el, hívei elállhatnak tőle. Ez eshetőséggel számolniok kellett; de az eredmény csak a tényleges lépés után volt megtudható, a mikor — ha az balul üt ki — a téves lépés személyes ártalmai jóvá tehetők nem voltak. Mozduljanak P Megálljának ? e végzetes kérdés előtt állott az egész papság. . . . E sok nehézség daczára volt Dávid F.-nek egy egészen biztos és meghitt kis köre, részint tekintélyes társadalmi állású, részint tudós férfiakból álló, a kikkel ő évek óta egyetértett arra nézve, hogy a pápai hatalom megtörése, az egyházba becsúszott visszaéléseknek a szerzetes élet és papság állapotának reformja, az eklézsiái önkormányzat, az isteni tisztelet külsőségei: ima, ének, prédikáczio és a kisebb hittani kérdések, keresztség, úrvacsora sat. megtisztítása immár be lévén végezve: a további reformationak magasb irányt kell adni, a szertartásokat egyszerüsitni s nemzeti alapra fektetni, az embernek Istenről és a hozzá való viszonyról, Krisztusról, a kereszténység megalapítójáról észszerűbb felfogást állapitni meg, a közfigyelmet az apostoli korszakbeli keresztény egyházi élet visszaállitására, az emberi szívben a szeretet, jócselekedetek, egy tisztultabb erkölcsi érzet és nemesebb kedély-élet fölelevenitésére és megalapítására fordítni. Ez eszmék uralják Dávid F. egész lényét, áthatják gondolatait; kitűnik ez egyházi beszédeiből, meglátszanak elméleti és vitairatain, vezérlik tetteiben, vigasztalják és fenntartják válságos küzdelmei között. Ez időtől fogva egész élete e nagy és dicső keresztény czélnak volt szentelve. A szinte két évtizedre terjedt szünteleni tanulás, sok jónak és rosznak tapasztalása, a folytonos küzdés, dicsőségei és gyaláztatása elkészítették lelkét e nagy feladatra; számot vetett annak nehézségeivel, akadályait megismerte, tudta előre a bekövetkezendőket, mert ismerte az előtte élt s hozzá és a közjó iránt hasonlóul érző és gondolkozó jeleseknek élettörténetét s martyrsorsát, a miben a magáét is mintegy előre visszatükrözve és megírva látta; mindezek megedzették, lelkét elkészítették a történendökre, s kibékítvén a jelennel és jövővel, őt határozott cselekvésre birták. Dávid F. egész nagyságában felfogta a debreczeni hitvallás által teremtett új helyzetet; látta, hogy ez a reformatio ügyét Erdélyben, Magyarországon, sőt azon túl más országokra is kihatólag a legválságosabb pontra juttatta, hogy a megállás vagy haladás, a mozgalom elnyomása, vagy tovább fejlődésének biztosítása lét- és nemlét-kérdés. Nyilvános tettei és Írásai mutatják, hogy a király kegyét teljesen bírta, s ezt méltán ; mert fejedelmi székének erős támasza volt; nemzetsége hírnevét s királyi nagylelkűségét ma-
