Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
V. 1558-1560
KÁLVIN ITRVACSORAI TANA. 47 tanát elfogadni, a szász papság arról az 1545-ki medgyesi zsinat végzései ellenére lemondani nem akarván: Dávid F. és a vele egynézetiiek a többség által kárhoztatva, az egyház kebeléből formailag és végkép kizárattak ... Az erdélyi és Erdélyhez tartozó magyarországi magyar és szász eklézsiáknak az úrvacsora kérdésében meghasonlása a Dávid F. és szászok között eddig a nemzetiség és hitvallás közössége által fenntartott szívélyes viszonyt megszakította, Kolozsvár a többi szász városoktól egyházi tekintetben elvált, előkészítve mintegy önkénytelenül a nem sokára bekövetkezett politikai elválást is. Itt kezdett az úrvacsora-kérdésben Luther felfogását követők vallása egyideig szebeni, a Kálvin tanait követőké kolozsvári vagy Dávid F. vallásának neveztetni. Ennek oka az, hogy szervezetök s mai diplomatikus nevük csak később, az 1564-ki enyedi országos zsinaton törvényesitetett. Dávid F. és Melius P. e később ellenfelekké vált két magyar reformátor, hosszas harez után itt egy álláspontra jutott; sőt midőn pár év múlva Hehler püspök utóbbit és a kolozsváriakat megtámadta, Melius vette őket védelmébe ... A kolozsvári hitvallás lényegileg egy a maros-vásárhelyivel, a mi ismét a nagy-váradival vagy azonos, vagy a kettő fel van cserélve. A tanok egészen Kálvin értelműek s nagybecsűvé a szabad elvek mellett a szép és erőteljes magyar irály teszi, s mint a magyar egyháziján első magyar hitvallás e kor és a reformatio dicsőségére válik. Mindkét tekintetből méltó ismernünk. A m.-vásárhelyi hitvallás szerint: „Krisztus emberi testet vevén föl, üdvösségünkért halált szenvedett; megtestesülése és halála mi érettünk lön, minden haszna mienk ; a testnek fölvétele oka, hogy a mi testünk el ne veszne,halála és föltámadása, hogy örök életünk legyen. Hogy e jótétel emlékezete elménkből és lelkűnkből ki ne veszszen, szerezte Krisztus a végvacsorát, melynek külső jegyeiben emlékeztet jótéteményeire s e jókat a hit által közli híveivel úgy, mint a végvacsorán közlötte az apostalokkal . . . Mikor azt mondja Krisztus a végvacsorán a kenyérről: Ez az én testem — nem egyebet ért rajta, mint a mit Szent János mond evangeliomában: Én vagyok az életnek kenyere. Az ő teste tehát mi nekünk kenyerünk és étkünk, melylyel él és táplálkozik lelkünk s az által a test; mert a test a lélekkel él. Az ő testét ennünk s az ő vérét innunk nem egyéb, mint szivünk teljes reményével s bizalmával hinnünk , hogy teste érettünk töretett meg, vére érettünk ontatott ki, bűneink becsánatjára, s ezen ő feláldozása által tartatunk meg az örök életre . . . így részesülünk Krisztus testében és vérében a hit által, a mi lelki és nem testi részesülés ; mert a hit, mely azt veszi, a léleké, nem a testé; a jók is, miket az úrvacsorában veszünk, mennyei és lelki jók, nem testiek. Mennyei a Krisztus szent teste és szent vére, testi a kenyér és a bor, s a mint kétféle az eledel, kétféle az evés is: a test veszi a testi eledelt, a kenyeret és bort, a mit szentség szerint való ételnek mondunk, a lélek veszi az Ígéretben a Krisztus szent testét és szent vérét hit által... Arra nézve: mi végre kell venni az úrvacsorát ? e hitvallás Krisztus ezen szavaira útal: Vegyétek és egyétek . . . Igyatok ebből mindnyájan, s tegyétek az én emlékezetemre! . . . Haszna az — úgy
