Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XII. 1571-1575
188 dávid p. két önvédelmi irata. kos támadások és — szenvedések évei váltották fel. Folytonos válság volt élete. Mintha örvény szélén állott volna, mely elnyeléssel fenyegeti ; mintha egy veszélyes hálózat által lett volna körülvéve, melyből nem volt út menekülésre. Eddig sem bírta védeni a királyi palást ezernyi ellensége rágalmazó nyilaitól, nem a toll és Írás a mindenfelől rájok özönlő gúny és fenyegető kihívások ellenében. Most felszabadult minden rájok törő szenvedély, átkot szórt nevökre ezer ajk, vésztőkét munkálkodtak gyülölségökben egyesült ellenségeik. Haner jellemzően fejezi ki ezt: „Kiragadtatván az élők közül a fejedelem, az országban minden ellenkezőre fordult. Arany századot hittek rájok következni Dávid F. és az unitáriusok; könyveikben Írták, hogy az egész világ vallásukra tér, s abban lesz elérve az egy akol és egy pásztor. A következő fejedelem alatt hamar más sorát érték meg a dolgoknak.“ ') Az erdélyi reformátió forduló-pontra ért. Melius és Károlyi számos támadó könyvére tüzetes feleletül két könyvet irt Dávid F. * 2) egyiket: Az egy ő magától való felséges Istenről és as ő igaz Fiáról, a názáreti Jézusról . . . másikat : Az egy Atya Istennel: és az ő áldott szent Fiának, a J. Krisztusnak Istenségeiről . . . az elsőt márczius 25-ről Hagymást Kristófnak, az utolsót ápril 22-ről Kékes Gáspárnak ajánlva, tehát néhány nappal a fejedelem halála után, s utódának, a katholikus Báthori Istvánnak 1571. május 24-n történt megválasztatása előtt csaknem annyi idővel. E tény magában az idő nagy változását jelzi. Látszik, hogy a nyomatással siettek, de az a fejedelem életében nem végződhetett be. Ha él, kétségkívül neve védpaizsa alatt jelentek volna meg. Mindkét ajánló-levelen látszik a lehangoltság, melynek méltóságot a resignatio ad. Mindkét főurat tájékozza az iró a kérdés iránt, magas állásukra s értelmi felsőségökre súlyt fektetve, rokonszenvöket kéri maga és az ügy részére. Az elsőben fölemlíti: „hogy a mint szt. István első keresztény vértanúra azon szin alatt támadtak rá kortársai, mintha az Isten és Mózes törvénye ellen beszélt volna : úgy ő rájok is az igazság ellenei könyveikben azért szitkozódnak, azért káromolják Melius és Károlyi minden írásokban és levelökben, mert az ő tudományok a szentirás egyenes értelmén alapul. De ők elviselik, tudják, hogy Jézus Krisztussal is ez történt. 0 — mondja Dávid F. — a maga igazságáról bizonyos, tudja, hogy a szentirás igaz folyását követi tanításaiban, azt hívei átlátják s vele nem ellenkeznek. A háromságos Isten vérontással, öldökléssel, ámítással hozatott be a keresztény egyházba. Konstantin császár áttérvén arra, pápává lett országában, Sylvester pápa pedig császárrá a íélvilág fölött, igy származónak innen mint kútfőből a bálványok, faragott és festett képek, oltárok. A császár megparancsolta, hogy a római pápa hitét mint szentet és igazat minden ember kövesse; megtiltotta, hogy valaki az ő háromságos Istene ellen merjen vetélkedni, hagyjon mindent helyén fő és jószágvesztés s hitetlenség büntetés ') Haner . . . 288—89. 11. 2) A megelőző czikKben,
