Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XI. 1570-1571
184 A VÁSÁRHELYI HITVITA hassák; de az <5- és új-szövetség tartalma nem egy és ugyanaz, valamint az Atya és Fiú sem ugyanazon egy állat, sem a szent atyáknak nem tujajdonitható, hogy Krisztust ismerték, benne hittek és őt imádták volna. Mert ebből sok következnék, a mi az igazságot a maga egyenes folyamában akadályozná. Tetszésére bízza, hogy erről neki Írásban vagy élőszóval véleményét mondja meg.“1) Irt-e Palaeologus vagy szóval közölte nézetét ? nincs róla adat. Miképen állapodott meg az érintett hittani kérdésben, a következőkben látni fogjuk. Az 1570. évben a fejedelem szokottnál gyakrabban betegeskedett. Az ország nősülését főleg fejedelmi utód hátrahagyásáért hathatósan sürgetvén: mikor arra magát elszánta s Békés Gáspár hívét e czélból Miksa római császár s magyar király udvarába küldé, a tényt az egész ország ujjongó örömmel fogadta, s az 1570. jan. 1—6-ki medgyesi országgyűlésen törvényczikkben is kifejezte. Azonban a követség tudósítása nem volt egészen kedvező s a fenforgott nehézségek közt egyik a fejedelem vallása volt. Ez őt bántotta, kedélye lehangoltá lett s betegségét súlyosbította. Azonban csüggedést nem mutatva, uralkodói tisztében önodaadólag járt el azután is. Dávid F. és az unitárius főemberek szükségesnek látták, hogy vallásuk törvényessége s a többi bevettekkel egyenjogositása alkotmányosan biztosítassék. Alig, hogy ez óhajukat kifejezték, a fejedelem nagylelküleg hajlott szavukra s 1571. január 6-kára Vásárhelyre ily czélból országgyűlést hirdettetett, melyen a bevett vallások superintendenseivel együtt Dávid F. is jelen volt. A fejedelem maga terjesztette elé az ügyet, s a rendek egyértelmüleg ily határozatot hoztak : „Megértették — úgy szólnak — a felséges fejedelem kegyelmes izenetét és előadását, melyekben az Isten igéjének prédikálását és hazájok szükségét előszámlálja. Hogy a felség rájok ily kegyelmes gondot visel, alázatos és hű szolgálatukkal örökké meghálálni igyekeznek . . . S minthogy Krisztus Urunk parancsolja, hogy először az Isten országát és annak igazságát keressék, az Isten igéjének prédikálása és hallgatása felől végezték: hogy az Isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a confessioért senki meg ne büntettessék, se prédikátor, se hallgatók; de ha valamely minister criminalis bűnben találtatik, a superintended megítélhesse, minden functióitól priválhassa, azután az országból kifizettessék...“ 2) A hazai emlékiratokban van e gyűlésről még más följegyzés is. Forgách Ferencz azt Írja : „e gyűlésen a király azt is kívánta, hogy némelyek , kik az unitáriusok ellen [ő ÁrianusohnaJc írja] gonoszul szólni mertek, megfenyítessenek, de a rendek nem egyeztek bele. A templomban oly borzasztó lármás viták folytak a Szentháromságról — az unitáriusok leven az előadók — hogy a királyon és hozzátartozóin kívül senki sem akarta hallani. Ezek féktelensége nem ismert határt, ujjongtak örömükben. A király egészen egyetértett velők, s olykor hosszú beszédben erősítette meg állításukat, olykor Csáky Mi') Egyháztört. Emlékek. I. Dávid F. oklev. s rokon tárgyuak. IX. sz. a) Erdélyi Orsz. gyűl. Emlékek. II. köt. 1877. 374. 1.
