Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XI. 1570-1571
IRATAI. 173 magyarországi papság pedig maga legjobban megítélheti, mennyiben megtisztelő rájok nézve, hogy Melius, a kinek hibái miatt hogy eklézsiáik dolga minden nap roszabbra fordul, ők magok átláthatják, a kiknek, hogy mind az igazságnak keresésére tudományuk, mind annak megértésére eléggé éles elméjük van, jól tudják, s legjobban tennék, ha ügyöket az övével össze nem kötnék. S bár tudják, hogy hasztalan minden fáradságuk, s a mint mondani szokás, szerecsent akarnak fejérre mosni — midőn az ő kívánságok szerint is a vitás kérdések felett békés vitatkozás lehetőségével kecsegtetik magukat azért, mert közöttük is sokan vannak, a kiknek elsőbb a győzelem, mint az igazság, eszök fitogtatása, mint a kegyesség; de minthogy a vitatkozásokból eklézsiáikra mindig háramlik valami haszon, nem hogy a viták megszűnését kívánnák, sőt arra unszolják, hogy a mit tezsnek, gyakran tegyék s kérik Istent, hogy másoknak is, kik az igazságot keresik, hajtsa arra elméjét; mert csak igy remélhető, hogy a nézetek összehasonlítása útján tanaik észszerütlen-voltát s az övéik tisztaságát és egyenességét a hallgatók előtt felfedezik és megbizonyitják. Ezért ők valódi jótéteménynek veszik, ha a tüzet újból meg újból karddal szitogatni nem szűnnek meg. Yitájokra, ha akarnának sem jelenhetnek meg, mert fejedelmök akarata — a mint ezt már Váradon kijelentette — az, hogy Magyarország határain kívül vitatkozni ne menjenek. ítéljék ők maguk meg, illett-e, ezt tudva, őket meghívni ? Nekik nincs okuk a parancs megszegésére. De mivel az ilyen egyezkedéseknél mindenki gyanakodó szokott lenni, hogy ők nekik valami tekervényeskedést szemökre ne vethessenek — mihelyt lehetséges lesz, benn, hazájokban keresztény szeretettel való beszélgetésre s a fennforgó kérdések megvitatására ők fognak nekik alkalmat adni, s kedves lesz előttük és megtisztelő ; ha arra igazságot kereső lélekkel s Isten dicsőségére és tisztességére inkább vágyva, mint gyülölséget és a viszálkodás érzelmeit vive magukkal jelennek meg. Ok egész igyekezetökkel azon fognak lenni, hogy szerénység és kegyesség tekintetében semmi kívánni valójuk ne legyen, s hiszik, hogy kegyelmes fejedelmök szokott kegyessége szerint azon jelen fog lenni. Végül bámulatukat fejezik ki a felett, hogy Károlyi, Melius és Czeglédi a maguk könyveikben bizva, melyekből pedig — okos férfiak Ítélete szerint — a méltóság és józanság hiányzik, diadalmukat hirdetik, mintha őket legyőzték volna, hallgatásukat hozva fel érvül; holott ők azt hiszik, hogy kiadott könyveikből az olvasók inkább fel vannak világosítva, mintsem szükség legyen ugyanazon dolgok mindennapi ismétlése. De mivel látják, hogy ők, mihelyt egy prücsök szárnyát megfogták, már a feleletet sürgetik, azon lesznek, hogy a mely dicsőségnek lőpor és vér nélkül kivívásával ellenfelök dicsekszik, kezökből nem sokára kisiklását pirulva tapasztalják“ ’). ■) Ez is bizonyíték arra, hogy a Zápolyák alatt Magyarország-nak az általuk birt országrészek neveztettek; a többit, a mi a török és német császár alatt volt, nem tartották magyarnak, lakói is gúnyosan töröknek, németnek mondattak.
