Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

XI. 1570-1571

172

A MISK0LCZ-CSENGER1 HITVITA

fogadták. Feleletük tárgyias irányát és jellegét megtartani igyekezve, polémiájuk hangulata továbbra is nyugodt volt, csak itt-ott van egyegy mázsás súlyú szó-visszatorlás, egy csipős gúny, vagy nevetségessé tevő példaidézés. A könyvekre könyvvel feleltek, érvekre ellenérveket hoztak fel, ellenfelük sebhető oldalait a hiuz éles szemével keresve ki, hatalmasan sújtva rájok s a biblia és dialektika ellenállhatlan fegyverével többnyire sikeresen küzdve. A „fortiter in re, svaviter in modo“' vitatkozási elvet követték, ritkán tévesztve el szem elől. A két harczoló fél lelkülete, küzdési modora és fegyverei közötti különbséget tiszta világításba helyezi a csenger-miskolczi hitvitára meghívott, de meg nem jelent Dávid F. és a vele tartó unitárius papság azon müve, melyet a vele közlött vitatételekre irt, a magyarországi eklézsiák tudományokban és erényeikkel jeleskedő papjainak és egyházi szolgáinak ajánlott és nyomtatásban megküldött ').

„Mily színekkel festi le Pál apóstul — igy szólnak az előszóban — Timotheushoz irt levele 2. fej. azokat, a kik kegyességet szinlelve, az igazság útát tusakodással és gyűlölködő versengéssel kívánják egyengetni, ismeretes a szentirások olvasói előtt; oly módon bélyegzi meg őket, hogy bár mily távolságból megismerhetők, ha csak a világ nem akarja magát megcsalatni, nem kerülve ki, a kik a példabeszéd szerint szarvukon csóvát hordanak s az ármány és csel minden fegyvereivel fél vannak készülve. Ez eszeveszettséget gyakran Isten igazságos boszuállása követi, a ki a roszat olykor sikerülni hagyja s az embereket álpróféták játékszerévé engedi, de csak azért, hogy azok büntetése később annál kikerülhetlenebb legyen. Bárha most is láthatók ily jelenségek, a keresztény jámborság azt kívánja, hogy inkább hajoljunk a jó felé s a nem szándékos tévedőket mérges szókkal ne kárhoztassuk. De némelyek vakmerősége elvadultabb, hogysem elfojtani birják, szemérmetlenebb, mintsem avval szemben a megvetés elég, s ártalmasabb, hogysem a minden erővel visszatorlás kötelesség ne legyen. Melius ezek közé tartozik, sőt legelői áll, a ki mások szántszándékos káromlásával keresi tisztességét, és hogy czélját érhesse, semmit megkisérletlenül nem hagy. Mert mit nem próbált már ő el ? minő formákban igyekezett mind életöket, mind Krisztus evangéliumát oly mocsokkal illetni, hogy azt sem az idők százados folyama, sem az Óceán habjai le ne moshassák ? De gorombasága nem oly félelmes előttük, hogy azért helyöket elhagyják s az evezőt kezökből tova dobják; a

') svmma coNFESSiONis YERAE de Deo et amis articulis ab Haereticis et Antichristis oppugnatis, disputandae in Czenger et Miskoltz. petrvs melivs de Horhi et Seniores Ecclesiae etc.

DE VNO DEO PROPOSITIO I. Sat.

A könyv irói Melius 51. vitatétele közül tízre felelnek, a többiről úgy nyilatkozva, hogy azok az üdv kérdésére nem tartoznak s kevesebbé szükségesek, hogysem gyűlölködő vitát kelljen irántok kezdeni. A könyv A—D ív, együtt = 16 4-edrét levél.

A nagytudományu és hirü néhai Símén Domokos hittanár által a kolozsvári ev. ref. fötanoda könyvtárában levő eredetiből sajátkezűiig különös gonddal és ízléssel irt másolatról,