Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

X. 1569

SZÉP HELYEK ÉS RÉSZEK.

159

vendégét megemberelte, nem voltak különféle borsos étkek, borok, idegen országokból való italra és ételre ingerlő dolgok, hanem vaj, tej, hús és a mi a házánál volt; nem ékesen megtérített asztalok és ezüst poharok, hanem a fa alatt telpedtek meg, Isten szerént való ételek és italok, Isten csoda dolgairól való beszélgetés, nem bujaságra és gonoszságra indító éktelen szólások — minden a természet táplálására volt, nem romlására. Ha igaz keresztények akarunk lenni, szükség, hogy ezeket kövessük s a világ gonosz szokását eltávoztassuk, melyben a mi időnkben a lakadalmak a természetnek romlására, az egészségnek veszedelmére rendeztetnek, dobzódásnak és torkosságnak vége-feneke nincsen, elannyira, hogy az emberek magukat marhájokból kipusztitják, betegségekre adnak okot, s hiában való költségekkel az atyafíui szeretetet megrontják; mert a mivel szegényeket lehetne segitni, elköltvén, minden igazság ellen csalárdsághoz nyúlnak, hogy a mit elvesztegettek, ismét begyüjthessék . . . “ ’)

Dávid F. e beszédeiben is a napirenden levő hittani kérdéseket igyekszik és pedig épen saját egyházában tisztázni és bővebben kifejteni s könyve által mindenfelé elterjeszteni. Úgy látszik, ismerte az élőbeszéd és szónoklat hatalmát. Prédikáczióit ezerenként hallgatták, s őt dicsőítve, elveit elfogadva szájról szájra adták. E könyve is nagy számban vitte szét az országban eszméit. Természetes volt, hogy győzelme közeledését előre látta s több Ízben megjósolta. Egy helyen a Jézusról írt XIII. prédikácziójában ily sajátságosán fejezi ki hitét: „Vajha kevélységünket s elméink felfuvalkodását mindnyájan levetkeznők s Isten igéje együgyü vallását eszünkbe vehetnők! De hadd szálljon le csak a hályog szemünkről, adassék a Dávid kulcsa kezünkbe, meglátod keresztény atyámfia! noha szidalmas erről szólni, hogy a mint a purgatoriumosokat megszégyenítette az Ur Isten, azonképen ezeket is megszégyeníti. Győzd csak elvárni, hidd el, hogy Isten az ő igéjének együgyü-voltát megoltamazza . . .“ "’) XXX-ik beszédében még hathatósabban fejezi ki jövőben való hitét: „Nekünk — úgymond — nem Athanaziust, hanem a mit Kristus mond, azt kell követnünk. Senki más alapot nem vethet, mint a mit ő vetett. E mellett kell megmaradnunk. Hiszem, hogy sokan megbotránkoznak bennünk, hogy elállottunk a régi tévelygő magyarázat mellől és csak a próféták és apostalok írásit követjük. Most bizony igen idegennek tetszik az Isten igazsága, de megmutatja Isten ő szent felsége, hogy ez az örök életnek tudománya. Akármint dühősködjék a világ, megtudja Krisztus oltalmazni az ő országát és annak igazságát, és azoknak, kik őtet keresik, örök életet és boldogságot ad“ s).

Hadd álljon itt az Egy igaz Istenről való Y-ik beszéde szép epilógusa: „Miért, hogy az idő elmúlt — igy szól ő — hogy Isten igazsága kimutattassék, el kelletik mennem és a keresztény atyafiakkal

') I ív, Inj levél.

2) R ív, Rmj levél, 2. old.

3) Bb ív, Bbs levél, 2. old.