Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
158 SZÉP HELYEK ÉS RÉSZEK. Homiliái közül idézem a Krisztusról való IX. prédikácziójából az igazságra vonatkozó utolsó részt. „A megigazulás következése — úgymond 6 — az üdvözülés vagy is az örök élet. Azt mondja Krisztus Máténál [5. r.]: Boldogok, a leik éhezik és szomjuhozzák az igazságot, mert azok megelégitetnek, s bár a hívek itt e világon háborúságot szenvednek érette, övék lesz a mennyeknek országa. így szól Dávid is [III. zsolt.] : Örökkévaló emlékezetben lesz az igaz ember és gonosz hírtől nem fél. A példab. könyve [8. r.] szerint: Az igaz mint egg oroszlán bátorságos lévén, meg nem retten. Az igaz ember mint a Libanuson való czedrus, megvirágozik és megsokasodik. Az igazaknak hajlékokban vigasságnak és üdvességnek szava van. [118. zsolt.] Az igazaknak az ő útjok mint a hajnali csillagnak világossága előmegyen és világosit mind a tökéletes napiglan. [Példab. 4. | Az igaz soha meg nem mozdul, a hitetlenek pedig nem maradhatnak e földön. Az igazaknak az ő szája bóleseséget szól. A kik Isten országának igazságát keresik, azoknak mindenek megadatnak. Az Urnák szemei néznek az igazakra s fülei hallgatnak az ő könyörgéseikre. Megigazúlván a hit áltál, békeségünk van az Istennel. „Ezt az Istennel való megbékélést, Istennek frigyét, lelkünk csendességét és bátorságát a világ nem adhatja meg. Az igazak fénylenek mint a nap e világnak végezetéiglen. Kimennek az angyalok és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül. [Mát. 13., 25.] Szükség azért, igy zárja be beszédét — megismernünk az igazság útát, a bűnnek meghalnunk és gyűlölnünk a hamisságot [Zsid. i.], betelnünk az igazság gyümölcsével, éheznünk és szomjuhoznunk azt, Istennek szolgálni szentségben és igazságban s keresnünk az ő országát és igazságát . . . “ Ugyan e részből idézem a XI. prédikáczió végét, melyben híveinek a keresztény jóakaratot és vendégszeretetet köti leikökre. „Ábrahám t. i. egy alkalommal vendégeket fogadván házához, azokat a Mambre hegy cserfás völgyében nagy szeretetben részeltette. Ezt Mózes hagyta emlékezetben [f. k. XXIII. r.], de az evangéliumban is számos hely szól hasonlóról. Máténál [XXV. r.] Krisztus Urunk maga azt mondja: Éh válók cs szomju, s ételi és italt adatok énnekem. A pogányoknál mind a jövevények, mind az úton járók iránt való jó indulat magasztaltatik. Ez által intetünk mindnyájan, hogy igaz szeretetből és jó akaratból evvel egymást megtiszteljük s a jövevényektől és útonjáróktól kezeinket és segítségünket meg ne vonjuk. Esaiásnál e tanúság olvasható : Szegd meg a te kenyeredet az éhezőnek, a szükölködőket és bujdosókat vidd be házadba, mikor mezítelent látsz, ruházd fel, embertársadat meg ne utáld. Ekkor a te világosságod mint a hajnali csillag fénylik, egészséged hamarább támad és igazságod a te színed előtt jár s az Úr dicsősége körül vészén tégedet. Ide czéloz Pál intése: [Róni. 12.] A szenteknek szükségében segítségül legyetek, takarékosságot kövessetek, étéiben és italban, a lakadalonmak készítésében mértékletesek legyetek. Ezután igy szól Dávid F. szelíd feddés hangján : Ábrahám, midőn ') H ív, Huj—Hmj levél.
