Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
SZÉP HELYEK ÉS KÉSZEK. 153 nak adta, de egy részét eltitkolta, — a kép mutatást és istentelenséget hathatósan ostorozza. „Külsőképen tetteti ő magát — úgymond — hogy buzgó az egyházhoz, de szivében és elméjében különben érez; látszik, hogy Istenben nines bizalma, Krisztus Ígéretének nem hiszen, a ki megmondotta, hogy híveinek minden szükségeiben jelen van, különben csalárdságát nem palástolta volna. Azt hitte, emberekkel van ügye, nem Istennel, a ki mindeneknek látója és megmértékelője. E mellett ö a keresztény gyülekezet orva és lopója; mert el akarta hitetni, hogy az örökség teljes árát oda adta, melyet megajánlott Istennek, az ő gyülekezete táplálására. Példája ő minden hamis keresztényeknek, kik akképen akarják Krisztust vallani, hogy a miatt kárt ne valljanak, látván, hogy a mely nemzet között az igazság prédikáltatik, aképen rendelik dolgokat, hogy ha később változás leszen, ők meg ne fogyatkozzanak és a miatt nyavalyába ne jussanak. Igyekeznek két urat szolgálni, Krisztust és e világot. Isten gyülekezetéhez némi jó cselekedetet mutatnak időszerűit, de a kereszténység palástja alatt kereskednek, lelkekben elszakadtak és megtagadták az igaz hitet“ '). A nemesb értelemben vett pathosnak nagy tere volt az egyházi beszédekben, s a mint a műszerkezetből következtetni lehet s a mint az emlékirók felőle szólnak, Dávid F. avval nagy hatást idézett elő. Egy helyen a Krisztusról tartott XX-ik prédikaczióban tűzzel, érvekkel, lelkesült hangulatban hosszasan bizonyítgatva, hogy Krisztusról az ó-szövetségben csak jövendölések szólnak, de általa végbevitt személyes cselekedetek nem, igy kiáltott fel: „A könyörgésről is olvasd meg az egész bibliát, s ha egy betűt találsz, hogy a Krisztus az ó törvényben könyörgótt valamit, bátor égesd meg a fejemen /“ 2) Más helyen ugyanazon részben levő VI. prédikáczióban a Krisztus öröktől fogva való születését az ó és új szövetség csaknem minden vonatkozó helyeivel ostromolván: ez emphatikus mondattal végzi be érvelését: „ Oh mindenható Isten! ha a szentirásban csak egy betű, avagy egy Írásbeli nyilvánvaló bizonyság is volna amaz Antikrisstustól költött örökkévaló Fiúnak, az Atya személyéből való születésének igazságáról, micsoda istentelen ember volna az, a ki azt megmerné vetni?“ 3) Egyik classikus beszéde az egy Istenről tartottak közt az V-ik a kigyó álnokságáról, mely Évát megcsalta s melytől Pál a gyülekezetét félti [ II. Kor. II.]. A kezdő részben Romát második Babylonnak nevezi. „E szó zűrzavart jelent s onnan indult ki — úgymond — minden zavar és tévelygés Istennek gyülekezetében, mit Krisztus és Pál apostal szemeivel előre látott és megjövendölte azt, a mi következendő volt. Krisztus gyakorta intette tanítványait, hogy távoztassák el a tévelygő tudományt; munkálkodjanak, mig nappal van, mert majd eljő a sötétség és hamisság, mely elnyomja az igazságot; még egy kevés ideig velek lesz, de aztán eltávozik a világosság s eljő az idő és ') Ctg ív, Grgs—e levél. 2) X ív, Xn levél 1. oldal. 3) N ív, Nvnj levél 2. oldal.
