Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
X. 1569
142 A KIRÁLYNAK A VITÁBA VEGYŰLÉSE. van, hogy lábai állnak az olajfák hegyén, mely Jeruzsálem ellenében van keletre . . . Dávid F. azt jegyezte meg rá, hogy Zachariás szavaiból ki nem tetszik, hogy a Krisztus önmagától való Isten, az a jövendőről szól. Melius visszánozta, hogy a Krisztusról kell szólnia, mert az Atyának lába nincs. Mire a király személyese azon kérdést tette: „Hát az öröktől fogván való Fiúnak, Péter uram, volt-e lába? Ám lásd, ha nem jövendő dolog ábrázolta tik itt“ '). Az ötödnapi vitán nevezetes jelenet fordult elő. Melius egy hoszszas beszédét annak tagadásával végezte, hogy Dávid F. megbizonyitotta volna, hogy csak az Atya legyen a teremtő Isten. Kijelentette, hogy már most-ő azt is megbizonyitja, hogy a Krisztus önmagától való láthatlan és halhatlan Isten; de minthogy ez Isten tisztességét nézi, mosdatlan kézzel nem nyúl hozzá, hanem azt kivánja, hogy az ő atyjafiai Ítéljék meg mind az ő vallását, mind a Dávid Ferenczét, legyenek közöttük azok Ítélő bírák. Erre a király személyese tette meg az első észrevételt. „Evvel a hosszú concioval — úgymond — nem akar egyebet kegyelmed, mint a hallgatók fülét bedugni. Már Debreczenben Ígérted volt e bizonyítást s még is te mondod, hogy Ferencz uram nem bizonyította be, hogy csak az Atya a teremtő Isten. Csodálkozom, hogy nem szégyenled, holott ő azt nyilvánosan tette a próféták és apostalok Írásiból; ti pedig csak sophistikáltatok. Igazán mondom, ha ti dolgotokat úgy bizonyítottátok volna mint ő, a dobot régen megütötték volna. “ „Mivégre kívánod te azt — kérdé a király — hogy az ítéletet közted és Ferencz prédikátor között a te atyádfiaira hagyjuk?“ 2) „Két okra nézve — feleié Melius, 1. hogy csak Isten tiszta igéjéből legyen a disputálás, 2. abból legyen az Ítélet is, mely nem mindenekre, hanem csak a tudósokra néz, főképen pedig az ő atyjaiiaira, kikkel egy vallásban van.“ „Hiszen eddig is megengedte ő felsége — jegyzi meg a király személyese — hogy elküldjétek a Disputatiot Bezának vagy Simlerusnak, vagy Wittembergbe Majorhoz ; de azok ítéletének nem engedhetnek, mivel mindenik ellenfél.“ Ekkor felszólalt Radios Gáspár, maga is itélőbirák kinevezését sürgette oly módon, mint Melius. Fennebb már ismertettem nézeteit, miket azon panaszával rekesztett be, hogy elég bosszúsággal illettettek s hazugoknak is neveztettek, főként atyjokfia, Melius Péter. Erre a király erélyesen visszaútasitólag felelt. „Mi tőlünk — úgymond — és a mieinktől bántódástok nem volt. Hogy pedig Meliusnak szónkat megmondották, hogy a mi birodalmunkban ne pápálkodjék, a ministereket az igaz vallásért ne kergesse, a könyveket meg ne égesse, senkit hittel a maga vallása mellé ne kötelezzen, oka az, mert a mi birodalmunkban ■— miképen arról ország végezése van — mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen, mert tudjuk, hogy a hit Isten ajándéka és a lelkiismeret semmire erőszakkal nem vitethetik. Ez okáért ha ez határban meg nem marad, szabadon a „Tiszán túl mehet“ ... A király sze') S ív, Ss levél. 2) Ugyanott. T ív, T2 levél.
