Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
IX. 1568
126 DÁVID FERENCZ TANAI KRISZTUS ISTENSÉGÉRŐL. végzetes állapotát is. Yajliaök is valaha méltóknak találtatnának arra, hogy részesei legyenek egykor Krisztus kínszenvedéseinek! Egyházuk előtt rettenetesnek látszik az, hogy ez új katholikusok a pápa zabolátlan dühét s a Lutherkövetők meggyilkolására irányult kegyetlenségét annyira elsajátították, hogy nem szégyenük ellenük hasonló gonoszságra vetemedni; de nem sokára tapasztalandják, vájjon a zsarnoksággal a győzelem rövidebb útját megtalálják-e ? Hogy az ellenfél által ezen Krisztus itélőszéke előtt álló ügy folyamában álnokság vagy külokok következtében az TJrtól kijelölt idő előtt föl ne tartóztassák, kérve kéri őt az egyház, hogy tekintélyénél s bölcsességénél fogva lelke és keze munkás erejét attól ne vonja meg; mert az Ur igazsága megérdemli azt, hogy őt, a kinek egyenességéről és kegyességéről meg vannak győződve, az egész világ Krisztus serény bajnokának ismerje el.“ Aláírva: Az Erdélyben egyetértő eklézsiák papsága. Mint a könyv tárgya, úgy az alapelvek és a rajta átvonuló szellem is az lévén, a mi a magyar kiadásban, tartalmáról szólni szükségesnek nem látom. Az ajánló-levél indokolása szomorú bizonyítéka Dávid F. és követői veszélyes helyzetének s hogy protestáns ellenfelük a spanyol inquisitio legkegyetlenebb eszközeit használta megsemmisítésükre. Nekik szégyen, az egyháznak gyalázat, hogy oly férfiak teszik ezt, kiknek elődei csak imént törték szét a pápai zsarnokság békéit s a kik magukat a hitszabadság barátainak kívánják tekintetni. Nem csoda, ha Dávid F. a sajtóban és közvélemény előtt keresett orvoslást üldözőik méltatlan bántalmazásai ellen s irta a: Három személyit, Isten leírása czímü satyricus költeményét '), melynek hatása a múlt évi gúnyképekéhez hasonlított s ellenfeleiket csaknem összezúzta. „Tanuljátok meg — ily hely jő abban elé — hogy az égi thrónon nem ül három király, ezt csak a görög bálványimádó hit tanította. Nem, nem hármas szörny az Isten, nem is három személy-alak. Ily Istent csak az Eumenidák alkottak maguknak. Italiának volt kigyó- és Cacus-Istene. Innen jött be a keresztény vallásba a három alak, három személy, három hatalom, az Atya nélküli Fiú és anya nélkül megtestesült Isten . . . Különös! Egyik Isten a másik parancsait hajtja végre, ennél a harmadik jár közbe, mig az első az égben ül. A harmadik átömlik az elsőbe, fölkeni a másodikat s még is mind egyenlők; nem kisebb, nem nagyobb, mint a másik, mindemkkel közös Olymp uralma. Mindháromnak egy a lénye, de három különböző ábrázatja s kölcsönösen egy állatban egyesülnek. Ilyenek voltak Gorgon összefont hajú kígyói, egy szemmel hárman láttak. Ilyen volt a Kadmus városi Sphynx: arcza, keze szűzé, szava emberi, teste eb, szárnya madáré, körme oroszlány, farka sárkányé. Ilyen volt a három fejti Cerberus, Pluto ajtóőre. Ily szörnyekkel volt tele a Tartarus . . .“ Megható ellenképe van adva ennek hátrább az Istenegység költői leírásában. „Nem képes felfogni elmém — írja a költő theologus — a Háromságot! Ily kétes Istenekhez nem tudok imádkozni. Én csak jól ismert Istent imádok, a ki min') Egyháztörténelmi Emi. II. Dávid F. Írod. eml. XXIII. szám.
