Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
az unitArius tanok terjedése. 101 trált művek hatása főként rendkívüli volt: ingerelte az új ntán való kíváncsiságot, csiklandozta az elméknek a pikánt iránti fogékonyságát ; ezenkívül vegyült hozzá a magyarral vele született szabadságszeretet némi túlzása is. A reformatio szokatlan eszméi mint galvánfolyam áthatották a kedélyeket, s a száz meg száz példányban megjelent könyvek izgató tartalma árként sodort magával mindent. Meg is látszott megdöbbentő hatása az egész országban, más ábrázatot váltott a társadalom. A betegeskedő király halála esetére végrendeletet készítvén, a szept. 8—17-iki országgyűlés annak végrehajtására a három nemzetből és a titkos tanácsosokból nyolcz biztost választott, s bár közöttük mindenféle vallásuak voltak, a hűségesküt mindenkitől unitárius esküformával kívánták be. „Esküszünk — igy szól az — az Atya mindenható Istenre, mennynek és földnek teremtőjére, a mi Urunk Jézus Krisztusra, az ő szent Fiára, és ezeknek Szentleikére, hogy mi elszakadás nélkül ország javát, megmaradását keressük. . . .“ *) E- lénk színekkel festi, főleg a magyarországi közhangulatot Thuri Mátyás a Tiszamellékéről, wittembergi egykori tanáraihoz írott levelében. Megkiildvén Buliingerhez Blandrata és Dávid F. műveit, Írja, hogy lelke szörnyű fájdalma nélkül említeni sem képes e veszedelmes emberek tanainak előhaladását. „Irt — úgymond — erről Wolf tanárnak is, a miből meglátszik, mekkora veszélyben forognak boldogtalan eklézsiáik. Ezek sikere felbátorította közöttük Egri Lukácsot, hogy az Erdélyen kívüli eklézsiákban is hasonló mozgalmat indítson. De kísérletének nem volt amazokéhoz hasonló sikere; mert a zsinatra egybehívott papság erősen ellene szegült s a mint értette, most Svendi Lázár — német tábornok — által fogságba van téve. Vajha Isten megmutatná rajtok boszuállását! Vajha elkeseredett szemei meglátnák azt, a mit egykor oly kimondhatlanul kedves előadásában tőle hallott, s a miben ő most is némi vigasztalását találja, hogy egy században is senki büntetlenül Krisztus ellen nem szegült. Sok veszély érte szerencsétlen hazájukat a közelebbi időkben, de azoknál nagyobb s gonoszabb ezen eretnekek dühe által sok jámborok lelkiismeretének mostani veszedelme. Nekik — úgymond — kik látják ezeknek Isten ő felsége és Fia elleni vakmerő törekedését, és a kik az ő igazságainak nemcsak terjesztői, de védői is, kötelességök ezt büntetlenül tovább nem tűrni. Kezeikben vannak ama fegyverek, a mikkel ellenük harczolni kell. Istenibb jótéteményt velők nem gyakorolhat — ezek végszavai — mintha ir valamit a mi ezek dühe ellenében őket tudósabbakká teszi.“ * 2) Ugyan Wolfhoz irt levelében Írja: „hogy Blandrata törekvéseiről már szólt vele, most az azutániakat Írja meg. Ez a veszedelmes orvos — úgymond — már szinte az egész belső Erdélyt megmérgezte. Meg kell vallaniok, hogy sem Ariustól, sem a régi századok *) Erdélyország Történetei Tára, Gr. Keménytől és N. Ajtai Kovács Istvántól. I. köt. 82-92. 11. 2) Miscellanea Tigurina. II. TlieiL Zürich mdccxxiii. 209—212. 11. Lampe . . . 219-220. 11.
