Gálffy Kálmán (szerk.): Emlékkönyv a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség megalakításának és templomépítésének emlékére (Szeghalom, 1904)

Alapkőletételkor tartott Istentisztelet.*) Füzesgyarmaton, 1903. junius 24-én. —»Oratio. — A szent írásból tudjuk s Krisztus Urunk is tanította, hogy Isten nem lakik kézzel csinált haj­lékban. Tudták azt már az ó-kor népei is, hogy az egész természet Isten temploma, melyben an­nak Alkotója mindenütt jelen van s egyformán lehet imádni magános hajlékainkban és a hívek gyülekezetében. Mindazonáltal a hivő keblet nem elégítette ki az Urnák magános helyen való imá­­dása. Vágyódtak már a régi nemzetiségek is egy olyan közös szent hely után, hol a világi dolgo­kat és érzelmeket küszöbön kívül hagyva, egye­dül Istent imádhassák. Az első, — ki a szent sát­rat szűknek s nem elég felségesnek találta Isten imádására s e végből nagyobb, szentebb s felsé­gesebb hajlékot óhajtott volna épitni — Dávid ki­rály volt. Annál is inkább, mert prófétái által mondá az Ur Izrael népének: „építsetek én nekem szentélyt.“ De az emberi érzelmek is egy oly ál­landó hajlók után vágyódtak s vágyódnak ma is, hol Isten imádására megjelenvén, magokat mint­egy a mennyország kapujában képzelvén, isten­tiszteletük buzgóbbá tétessék s hogy a gyülekezet­nek óhaja, imája együtt szárnyaljon fel a magas­ságban lakozó Istenhez, az emberek édes atyjához. Ily gondolatok vezérelték a nagy Zsoltár irót, Dávidot is, midőn a jeruzsálemi templom felépí­tését határozta el és annak megvalósításán fára­dozott, mely eme szavaiból látható: „én teljes te­*) Tartotta : G á 1 f f y Kálmán unitár. hit- és el. tanító.

Next

/
Oldalképek
Tartalom