Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
83 János Zsigmond az ablakhoz megy s akkor lelövik. Ez azonban nem történt meg, elfogni nem tudták a merénylőket, mert elfutottak. Ferdinánd értesült, hogy neki tulajdonítják a merényletet s ezért Haidenreichot újra követségbe küldötte a lengyel királyhoz s tiltakozott: „Hogy vetemedhetne ő ily gonoszságra ? hiszen, midőn sokan azt tanácsolták, hogy vegye a királyfit magához nevelőbe, azt is épen azért nem akarta, nehogy esetleg neki tulajdonítsák, ha valami emberi dolog történnék vele“. Haidenreich megjelenése után újra vallatóra fogták a magyar foglyot, aki fenntartotta azt, hogy János Zsigmondot megakarta ölni, de most másokat mondott felbújtóknak és nem Ferdinándot. Ferdinánd sehogy sem akarta viselni a súlyos vádat s újabb megbízottakat küldött, de ennek az újabb vallomásnak eredményét nem ismerjük.1 Ezen esemény hatása alatt s kétségtelenül a török követ ösztönzésére is, Izabella elhatározta, hogy a magyar határhoz közel levő Sanokba költözik. E tervezgetést megtudta Ferdinánd s Castaldot küldte Izabellához, aki úgylátszik meggyőzte Izabellát arról, hogy Ferdinándnak semmi része nincs a János Zsigmond elleni merényletben s ezért Izabella egyelőre a Sanokba való költözködést elhalasztotta, de Ferdinánd is teljesítse Ígéretét. Újra felemlíti, hogy a hercegségeket souverain joggal adja Ferdinánd fiának: „mert hisz János Zsigmond az ő fia is leend (ha leányát elveszi) s ami jót vele tesz, azt leányával teendi, mert mindazt leányával fogják élvezni“. Ha pedig Ferdinánd most nem teljesítené kötelességét, akkor ők nem lesznek okai, ha aztán valami feltett szándékukon kívül fog történni. Ferdinánd érezve, hogy nem tudja kötelességét teljesíteni, kérte a lengyel királyt, hogy erőszakkal is tartsa vissza Izabellát és János Zsigmondot Lengyelországban. Erre Zsigmond már azért sem vállalkozhatott, mert a közvélemény Lengyelországban is a János Zsigmond pártján volt, atyai örökségéből kiűződnek tekintették s részvéttel és szánalommal volt szerencsétlen sorsa iránt, amiről maga Haidenreich is értesítette urát. A szánakozó lengyelek még arra is gondoltak, hogy ha a lengyel királynak nem lenne örököse, akkor „a király halála után 1. Szádeczky: i. m. 57—62. 1.
