Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond korának vallásügyi viszonyai

334

latlan belföldiek is meghajtják a nemes elismerés zászlóját János Zsigmond előtt. A kálvinista Révész Imre azt írja, hogy János Zsigmondnak „örök érdeme, hogy országa rendjeivel együtt egy akkor Európa szerte páratlanul szabadelvű vallás és egyházpolitikai rendszert alkotott meg“}

A marosvásárhelyi országgyűlés után nemsokára, 1571. március 14-én meghalt János Zsigmond, az első unitárius fejedelem s az utolsó választott magyar király, aki Sommer János elsíratása szerint:

„A koronás fők közt első volt s talán utolsó ékkoriban, aki a tiszta hitet követé“.2

A XVI. század egyik krónikása, Borsos Sebestyén így ír János Zsigmondról: „Ez istenfélő és tökéletes igaz keresztény fejedelem vala, kinél drágalátosabb királya nem volt a keresztényeknek, ki az Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt. Noha az Antichristusnak az ő találmányát, a háromságot minden szerzésével egyetemben ő megutálta és megvetette vala, és a prófétáknak és évangyélistáknak tanítások és írások szerént az egyedül való Atya Istenről és annak az ő fiáról igaz vallásban vala. De mindazonáltal egyik fél tanítóit is nem háborgatja vala, sőt inkább még az istentiszteleten tanítókat is azonképen táplálja vala a Krisztus tanítása szerént“.3

János Zsigmond halála mérhetetlen veszteség volt a még kellőleg meg nem erősödött unitárius egyházra. Ha János Zsigmond még legalább egy évtizedet élt volna, vagy utána még egy unitárius fejedelem következik, akkor a magyar vallás hívei mind az unitáriusokhoz csatlakoztak volna s az unitárizmus a benne rejlő eszmei erő hatalmánál fogva legalább is Erdélyben megközelítette volna az egy akol, egy pásztor gondolatát s akkor Pokolynak nem kellett volna megírnia fáradságos munkával az erdélyi református egyház történetét.

Azonban nem kizárólag a koronás főben, nem a szellemi és erkölcsi élet magas fejlettségében, hanem különösen Erdély 1 II.

1. Révész Imre: A magyar protestantizmus története. Kolozsvár, 1925.

II. k. 36. 1. — 2. Jakab E.: Dávid F. eml. 186. 1. — 3. Borsos: Krónikája. Érd. Tört. Adatok. I. k. 34—35. 1