Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
Állami-, anyagi- és társadalmi élet János Zs. korában
266 Az országgyűlésnek nagy gondja volt arra is, hogy vásárlókat minden lehető eszközzel megvédje az iparosok önkényes zsarolása ellen s ezért nemcsak az iparcikkeknek, hanem a nyersanyagoknak is az árát megállapították s a pontosan meghatározott árakon felül büntetés terhe alatt nem volt szabad árulni.1 Szigorúan felügyeltek a céhbeliek erkölcseire is, a részeges, kártyás mestert pénzbüntetéssel sújtották, A céhmester iránt a céh tagjainak tisztelettel és engedelmességgel kell viseltetniük." Erdélyben a kereskedelem szintén a szász városi polgárság kézében volt s ez még jobban jövedelmezett, mint az ipar. Magyar nemes nem szerette, nem becsülte a kereskedést, sőt valósággal le is nézte, mert a kereskedőben csaló uzsorást látott, aki a népet fosztogatja. Még Verancsics is így ír a budai basáknak a kereskedésről: „Tudja nagyságod, hogy ily kereskedéssel foglalkozó emberek a világ nadályai. Miként ezek soha el nem telnek a test nedveivel, úgy a kereskedők sem pénzzel; mit midőn szorgalmasan gyűjtenek, vele nem élnek olyan adakozólag, mint a katonák“.3 A magyar nemesnek csak a jobbágyai foglalkoztak kereskedéssel. Több kereskedői hajlam volt a székelyekben, akik különösen szarvasmarhákkal folytattak élénk kereskedést. A háborúk, az állandó forrongások, rablások s az ezek miatti személy- és vagyonbiztonság hiánya, az árú- megállítói jog, a járhatatlan, rossz útak, melyeket csak maga a természet formált és alkotott, mind gyengítették a kereskedelmet. Az útonállóktól is sokszor nehéz volt megvédeni a kereskedőket, ami sok kereskedőt visszatartott. Az idegen kereskedők közül különösen a görögök látogatták Erdély déli részeit.4 Az országgyűlés nemcsak az iparcikkek árát szabta meg (limitatio), hanem lehetőleg minden vásárra vihető közszükségleti árúét. Az árszabás célja az volt, hogy a vásárló közönséget védjék a bekövetkezhető drágaságtól, helyesebben az árdrágítástól. A külföldről hozott anyagból készült iparcikkek, ruhanemüek árát azonban nem lehetett pontosan megállapítani, a 1. U. o. II. 65-71. 1. — 2. Jakab E.: Kolozsvár tört. II. 150. 1. - 3. Horváth M.: i. m. 59—60. 1. — 4. Várady: i. m. 85. 1.
