Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
Állami-, anyagi- és társadalmi élet János Zs. korában
265 Az ötvösművészet, arany és ezüst ékszerek, csészék, kancsók, tányérok, poharak s más antik edények készítése oly magasfokra jutott Erdélyben, hogy azok felvették a versenyt a Németországban készült hasonló műipari tárgyakkal. Befolyásolta s elősegítette ezeknek a tökéletesedését az a fényűzés, amely nemcsak a főnemesek között, hanem a középosztályban is el volt terjedve, nemkülönben az uralkodóknál is szokásban lévő kölcsönös ajándékozás is nemes versenyre ösztönözte az iparosokat. A XVI. századtól a megyék is kötelesek voltak pecsétet használni s ezeket is az aranyművesek készítették.1 Az ötvösség a legjobban a szászok között Szebenben és Brassóban volt kifejlődve, de azért a remekművű órát, amelyet János Zsigmond 1566-ban ajándékba vitt a szultánnak, amely olyan kicsi volt, hogy egy gyűrű fejében elfért s amely Szolimánnak mindenekfelett megtetszett s amelyet ma is megbámulna mindenki, ezt a csodás remeket egy nagyenyedi lakos, Egyed nevű szegény, ifjú magyar ötvös csinálta s ebben a mondatban benne van a magyar ipar egész kálváriája. A bőripar fejlettségét bizonyítja az hogy 1569-ben megtiltották a nyers bőr kivitelét.2 Jótékony hatással van az ipar fejlődésére az, hogy a különböző céhek megbízottjaik, az Ítélő mesterek, műlátók utján szigorúan felügyeltek, hogy az iparosok jó anyagból, minél tökéletesebb árúcikket állítsanak elő, a hanyag iparost megbüntették, a silány árút összerombolták. Az ötvös mesterségnél minden mesternek külön bélyegző jegye volt s azt minden félmárkát meghaladó árúra rá kellett nyomnia. Az ötvösmesterek köteleztettek, hogy 15 lótos (próbás) ezüstből csinálják minden munkájukat. A szabókra pedig kimondták, hogy rothadt, senyvedt posztóból ruhákat senkinek se csináljanak, a nyereggyártók régi munkát új gyanánt ne adjanak el, az ónmívesek tiz font fehér ónhoz egy font fekete ónnál többet ne tegyenek, ne elegyítsenek; a vargák árúikat jó bőrből csinálják. A mészárosok ne vágjanak se városokon, se falukon sánta, beteg, vagy sovány barmot, a húst fonttal mérjék. A kötélverőknek megállapították, hogy milyen súlyú lehet egy kötél. A hordókat igaz mértékre kell csinálni, hogy a borvevő ember meg ne csalatkozzék:* 1. Horváth M : i. m. 47—49. 1. — 2. Érd. Orszgy. Emi. II. 365. J. — 3. U. o. II. 380-83. 1,
