Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
204 János Zsigmondnak a törökkel 1566-ban kötött eme szövetsége Erdélyre nagy jelentőségűnek mondható. Erdélynek ezt a politikáját alaptalanul Ítélik el, mert János Zsigmondnak a török szövetséggel nem az volt a célja, hogy a mohamedán világgal a XVI. század erős keresztény szellemét elnyomja, hanem politikai szükségszerűségből ezzel akarta megmenteni a magyar nemzetet, annak alkotmányát s a vallásszabadságot. Buda helyett Gyulafehérvár lett a magyar nemzeti politika középpontja s János Zsigmond ezzel véget vetett a bizonytalan kapkodásnak, mely hol a Habsburgokhoz, hol a portához vonta az ország sorsának intézőit. Ezzel biztos hitet és bizalmat öntött a telkekbe a független választó fejedelemség, a szabad Erdély kialakulására, fejlődésére. Ez János Zsigmondnak egyik elévülhetetlen nagy érdeme. Az osztrákok még napjainkban is szemünkre vetik, hogy a törökkel cimboráltunk, pedig azt csak nem róhatja fel senki Erdélynek, hogy két rossz közül a jobbikat választotta, nem különösen azért, mert e politika helyességét Erdély belélete fényesen igazolta. Szulejman atyailag bánt János Zsigmonddal s végrendeletében is meghagyta, hogy Erdélyre, „az ő teremtvényére jól gondot viseljenek, kedvezzenek neki, szabadságában ne gátolják“.1 Tévedés volna ezek után azt gondolni, hogy János Zsigmond és Erdély a szultánnak szíve szerinti kedvence volt. Nem az alkotmány s a szabadság szeretete vezette a szultánt, hisz hevesen tiltakozott a magyarság azon kérésére, hogy János Zsigmond királysága alatt egyesítse az egész Magyarországot. Törökország politikájának a szétdaraboltság elve felelt meg s így Erdélynek tulajdonképen nem a szultán, hanem a nemzetközi viszonyok kedveztek. János Zsigmond maga is érezte, hogy a török barátság őszinte nem lehet, mert a szövetség megkötése után a Habsburgokkal való családi összeköttetést kereste. 1. Mikó: i. m. 121. 1.
