Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

6-án a Marosvásárhelyen tartott országgyűlésen megnyeri vallásunk a szentesítést s a vele járó alkotmányos biztosítékokat. Ezt a külső tekintélyt megadta az unitárius uralkodó jóindulata; de emellett az unitárius hitben gyökerező mély meggyőződés volt az, amely egyházunkat a századok viharai között mind a mai napig fenntartotta.

A fejedelem ekkor már betegeskedett s nemsokára, még ez év március 14-én meghalt, 31 éves korában. Utóda a fejedelmi székben Báthory István lett, a katholikus főúr, aki vetélytársát, az unitárius Békés Gáspárt, később nyílt harcban is legyőzte s hívein kegyetlen bosszút állott.

Báthory úgy vélekedett, hogy a kis ország nagy nyomorúságának a három nemzet külön-külön érdekei mellett a sokféle vallási megoszlás s az ezzel járó sok civakodás az oka; s ezért a rendcsinálást mirajtunk, a szélső balszárnyon, az unitáriusokon kezdi. . . Dávid Ferenc — már nem udvari főpap többé. Báthory az unitárius nemeseket a fejedelmi udvarból eltávolítja. A nyomdát elveszi. Az iratok, könyvek nyomtatásának ellenőrzésére behozza a censurát. S végül többízben szigorú törvényt hoz a további újítások (innovatiók) ellen. Ez volt az a tőr, amelybe Dávid Ferenc nyughatatlan lelke azután szépen belé is esett; mert ő a nagyváradi hitvallás alapján máris eltávozott azoktól, akik a háromságos hitnézetet vallották, jóllehet a Krisztus istenségét nyiltan még meg nem tagadta.

Serveto könyve „A kereszténység helyreállításáról” — s a saját logikus feje, az igazság folytonos keresése közben meggyőzte őt arról, hogy a Krisztust az Atyával egyenlő istentisztelet és imádás nem illeti meg; s ezt előbb bizalmas körben, később nyiltan a templomi szószéken s könyveiben is hirdetni és fejtegetni kezdette. Ebben a felfogásában mögötte állott egy 3—400 főből álló

51