Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Kisgyörgy Zoltán: Akik nem engedtek a negyvennyolcból
De mert Datk jobbágynépe is az alsórákosi Sükösd-uradalom latifundiumán dolgozott, bizonyára népe hírét vette a jobbágyfelszabadításnak, s miként azt az események kiváló ismerője, dr. Imreh Barna említi23 „a környék (tehát Datk) népe is a hírre Alsórákosra vonult, megbizonyosodni és ünnepelni.” Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint maga az a tény, hogy a datkiak még ma is állandó résztvevői az Alsórákoson évente sorrakerülő, a jobbágyfelszabadításra emlékező ünnepi istentiszteletnek.24 A mindenkori lelkészek, még azok is, akik valamilyen okok miatt nem vettek, nem vehettek részt aktív módon a szabadságharcban, rokonszenveztek annak eseményeivel, szószéki beszédeikben buzdították a hívek seregét. A legjobb példa erre éppen Jánosfalvi Sándor István (1804-1879) datki unitárius lelkész, köri jegyző és író példája. Székelyhoni utazások a két Homoród mellett című könyvét Benczédi Pál rendezte sajtó alá Kolozsváron 1942-ben. Ennek bevezető tanulmányában ezt olvashatjuk: „...Sándor István élete végéig paposkodhatott volna, ha az 1848 évi szabadságharcnak tragikus befejezése meg nem szünteti a magyar alkotmányt. Az osztrák abszolutizmus berendezkedése után az udvarhelyi térparancsnok, Heydte elfogatta és lezáratta, mert Sándor István róla nem éppen dicsérő kifejezést használt. Ezért az elszólásért egy esztendei fogságot szenvedett. Később büszkén is emlegette, hogy Udvarhely megyében ő volt az első politikai fogoly.” „Az Egyházi Képviselő Tanács célszerűnek találja - írja Sándor Istvánról szóló dolgozatában Márkos Ervin fogarasi fungens unitárius lelkész -, hogy a püspök járuljon kéréssel Sándor István és Farkas József atyánkfiái kiszabadításához a székelyföldi katonai parancsnokságnál, Heydte úrnál.”25 Hogy Sándor István mennyire nem rokonszenvezett akkoron a német-osztrák hagyományokkal, mi sem bizonyítja jobban, mint a nép ajkáról hallott, értelmükből humoros módon - készakarva - „kiforgatott”, a korban ismert személyiségek nevei. „Most kérdést tevék egy rákosi embertől: ki jobbágya? azt felelvén az ember, hogy a Lőbőré, alig tudám kitisztázni, hogy Rauberé. Furcsán forgat el a köznép sok, kivált idegen neveket úgy, hogy abból sokszor a legnevetségesebb ér-61
