Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Életpályák - emlékművek
1867 gyökeres fordulatot hoz Sándor István életében. Ekkor lemond lelkészi állásáról, és homoródjánosfalvi, apjától örökölt kis birtokára költözik. Itt él egyedül, elhagyottan, mindenkitől elfordulva 1879. december 29-én bekövetkezett haláláig. Lelkészi évei alatt, bárhol is gyakorolta hivatását, a tenniakarás, alkotásvágy, rendszeretet, igényesség, mélységes igazságérzet, bátor szókimondás, a társadalmi hibák kíméletlen leplezése, azok elkövetőivel szembeni nyílt, kérlelhetetlen kiállás voltak legfőbb jellemzői. így nem, csoda, hogy e bátor lelkész gyakran nem talált hívei egy részében megértésre. Ellenségei, rosszakarói is voltak, akik a megalkudni nem tudó lelkészt oly gyakran késztették eklézsiáinak elhagyására, sőt hivatása gyakorlásának felhagyására. Ez volt az 1848-49-es és az ezt követő évek egyik, az utókor részéről több figyelmet érdemlő unitárius lelkipásztornak sorsa, aki a félelmetes megtorló osztrák rezsimet képviselő Heydtével, Udvarhelyszék térparancsnokával is összeakasztotta szekere rúdját, „nem éppen dicsérő” kifejezést használva vele kapcsolatban. Az akkor homorodkarácsonyfalvi unitárius lelkész egy esztendőt töltött ezért fogságban. „Én vagyok a levert szabadságharc utáni évek első udvarhelyszéki politikai foglya” - mondta nem kis büszkeséggel a meghurcolt unitárius lelkipásztor.2 Fő müve, a Székelyhoni utazás a két Homorúd mellett csak 1942- ben jelent meg nyomtatásban, életrajzát összefoglaló bevezetővel. Jegyzetek 1 Benczédi Pál rendezte sajtó alá, megjelent az Erdélyi Ritkaságok sorozat 78. köteteként (Kolozsvár, 1942) 2 Szavait idézi Benczédi Pál előszavában (I. kötet 9.) 336