Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben
valóság. Nemcsak tudósít a lezajlott eseményekről, hanem tudatosítani akarja, hogy az exhumálás és az újratemetés egyszerűségében, a lélek és érzelmek síkján, épp olyan magasztos lehet, mint a fejedelemnek kijáró szertartás. Annál is inkább, mert mindkét eseményt ugyanaz az eszmei tartalom kapcsol össze, tudniillik a hősök tisztelete, valamint a haza- és a szabadságszeretet. A tudósító meghatódottsága még inkább fokozódott, amikor kihantolás közben a 70-80 éves, még élő szemtanúk felelevenítették az egykori szomorú eseményeket. A négy ifjú csontjait dr. Lengyel Árpád körorvos jelenlétében emelték ki a sírból, az eseményről pedig exhumálási jegyzőkönyvet készítettek. Az új helyre való temetés délután 3 órakor történt meg. Ezt megelőzően megkondultak a harangok, és mindenki úgy érezte, hogy annak zúgása őt hívja, hogy kegyeleti gesztusával még egyszer lerója a hősök előtti tiszteletét, ahogyan Tarcsafalvi írja: „Zúgtak a harangok végig a Nyikó völgyén, temetik a vértanúkat. S a székely nép Kobátfalván, Bencédben és Szentmihályon meghallva a bánatos harangot, eldobva a sarlót, sietett, hogy részt vehessen a temetésen, hadd mondhasson utolsó Isten hozzádat a porló vértanúknak.”66 Az új sírnál Deák Miklós szentmihályi unitárius lelkész imával búcsúztatta a hamvakat. A gyászszertartás nemcsak a négy ifjúért szólt, hanem a haza saját sorsát is újból elsiratta. Az exhumálás és az újratemetés szertartását bevezetőnek tekinthetjük a vértanúi síremlék felállításának kontextusában. A cél, amint korábban már említettünk, az volt, hogy az utókor emléket állítson, és általa kifejezze tiszteletét azok iránt, akik életüket adták a szabadságért. A síremlék felállítását és leleplezését a rendezők az újratemetést követő harmadik napra, azaz augusztus 4-ére tervezték, azonban ismeretlen okok miatt augusztus 1 l-ére halasztották.67 Az Udvarhelyi Híradó névtelen tudósítója, már az ünnepség előtt szinte egy hónappal így írt: „...felhívjuk a székely népet, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg az ünnepélyen, áldani a vértanúk emlékét. Vigyenek koszorút, virágot a sírra amelyen 59 éven át nem nőtt más csak fű és vadrózsa.”68 Nem egyszerű helyi ünnepségre készült a síremlékállító bizottság, hanem az egész székely népet, a magyar nemzetet átfogó rendezvényre. 228
