Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben

meg, a többinek hát szabadulni kellett. Egyiknek kereszt-, másiknak vezetéknevét mondtam, nehogy az életben maradottakat eláruljam. Azonközben meghallottam Pálfi Sándornak a jajgatását. Ki az? - kérdi a tiszt. Mondtam, hogy egy martonosi ifjú, akinek semmi hibája nincs, táborban sem volt. A tiszt megrendelte a szolgájának, hogy a Pálfi sebeit mossák ki és szítassák1* vízzel. Nekem külön szobába vetettek ágyat, de a románok azon jártak keresztül. Egy másik szobában egy emberük ordítozott, akit azon este lőttek lábon. Azt hittem, hogy az ágyban engem is megölnek. Nem történt meg, de nem is aludtam. Reggel jókor felöltöztem. Láttam az ablakból azt a négy elvérzett ifjút. Megiszonyodtam. Megérkezett vagy 12 dragonyos is Udvarhelyről egy kapitánnyal, akihez futárt küldtek volt azon éjjel. A kapitány jegyzőkönyvet vett fel, azon nevekkel, amelyeket én azelőtt elbeszéltem volt a tisztnek. A kapitány rám nézett, hogy én ki vagyok, és a tiszt mondta, hogy az odavaló pap. Pálfiról pedig azt kérdezte, hogy vétségből fogatott el? A tiszt mondta, hogy gyanúból, mert aznap nála volt, de a pap azt mondja, hogy nem vett részt a forradalomban. Hesslernek hívták a kapitányt. Kemény hangon kérdi tőlem: jót áll-e érette? Gúnynak véltem, azonban épp oly szilárdan feleltem: jót állok - úgy hát szabadon bocsátom.

Azonban Sófalvi Ferkó is megjött a szekérrel, de megjött András Samu is. Én elbúcsúztam a tiszttől és Pálfival együtt kiindultunk. Az utcaajtón nem eresztettek ki a románok. Visszamentem a tribünhöz,19 hogy adjon passzust20. Ad, de azzal sem engednek ki. András Samu hol az egyik, hol a másik katonatisztnél forgolódott, akik az istállóban a lovat nézegették, amelyiket betegen hozott oda reggel, majd a tribunokkal és románokkal sugdosott. Ekkor már megijedtem, aztán megragadtam egy tribünt, azt a fiatalt, akivel vacsoráztam, és elvittem az ajtóhoz, hogy nyissák fel. így szabadultam meg én és Pálfi. A szekeres sebesen kezdett hajtani, ő tudta miért. Pálfi jajgatni kezdett. Csendesen Ferkó, mondtam. De baj van, válaszolta. Mikor Kobátfalván túlmentünk, hátranéz a szekeres és mondja, jönnek. Elárom román lóháton futott utánunk. Hajts Ferkó, ha meghalok is - mondta Sándor. A szekeres megcsapkodta a lovakat, beértünk Tarcsafalvára, a románok nem mertek továbbjönni.

205