Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Egyed Ákos: "Mi egy nemzetnek sem vagyunk ellenségei, csak a régi rendszer embereinek (Udvarhelyszék 1848 - 49-ben)

Udvarhelyszék falvaiban annyira fokozódott, hogy a szék tisztsége „rögtöni törvényszék használatának kiterjesztését kéri olyan egyénekre, akik a fel nem szabadult zselléreket izgatnák földesuraik ellen.” Ugyanakkor azt ajánlotta, hogy az állam váltsa meg a katonáskodó és az adófizető székely gazdák jobbágyait is. A minisztériumhoz küldött feliratában a szék vezetősége kéri: intézkedjenek „az úrbériség tisztába hozatalára”, mert az érdekelt nép nyugtalansága növekszik.54

A kérdés ekkor már a pesti népképviseleti országgyűlés előtt volt. Ifj. Bethlen János Udvarhelyszék követe felszólalásában visszatért az erdélyi országgyűlés törvényére, amely azért tett kivételt a székely örökséggel, hogy azokat megtartsa a katonák és szabad székelyek kezében, és a jobbágyfelszabadítással előbbieket ne idegenítse el az uniótól. Csakhogy, amint maga írta, ha a felszabadítást kiterjesztették volna a székely örökségeken lakókra is, az unió sokkal több jobbágy rokonszenvét nyerte volna meg, mint ahány katona és adózó székely rokonszenvét elveszítette volna. Következtetése a helyzet furcsaságára utaló, ugyanakkor a későbbi belső társadalmi harcok okát is megfogalmazta: „A székelyföldi jobbágyok legtöbben magyarok, a vármegyékben lakók oláhok; s míg ezeket az ország megválthatja, amazokat szolgáknak hagyja. Amely vidékén honunknak leginkább egyesítheti vala a polgári szabadság az egyetlen nemzetiséget, ott maradtak meg a paizsfalvak.”55

Igazi demokratikus és igaz álláspontot fejtett ki Udvarhelyszék, de a döntés mégsem ebben a szellemben született meg. Ehelyett a székelyföldi népfelesleg kitelepítését határozta el az országgyűlés. Csakhogy a székelység nem volt hajlandó elhagyni a szülőföldjét még akkor sem, ha a Bánságban kapott volna az övénél sokszorosan jobb és nagyobb földet. Viszont a feszültség otthon, a túlnépesedett falvakban egyre nőtt 1848 nyarán és őszén. És ne feledkezzünk meg a már elemzett feszültségről a szabad székelység és a nemesség közt a közteherviselés gyakorlati alkalmazása ügyében. A jobbágykérdés elmérgesedéséről a források számos konkrét esetet sorolnak fel.

Dályában, ahol 28 jobbágyból egy szabadult fel, Kemsa István jobbágy „a szolgálni akaró volt jobbágyokat agyonveréssel és felakasztással fenyegette.” Forró János és Márton jobbágyok Kandó Fe-142