Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
22. fejezet: Szellemi alkata és jelentősége
408 22. FEJEZET. Szellemi alkata és jelentősége. Ferencz József közéleti pályájának kezdete oly korba esik, melyben a magyarság dacos lélekkel, nemzeti érzését visszafojtva, magára kényszerített némaságban várja egy jobb jövő hajnalhasadását. A magára erőltetett tétlenség után egy minden téren meginduló energikus teremtő, alkotó munka korszaka következik, amely őt gazdag lelki alkata teljes virágjában, kibontakozó képességei teljes kifejlésében találja. Az alkotó, szervező és teremtő munka hosszú korszaka utón élete estéjén a gondviselés végzéséből meg kellett érnie, hogy magyar népe felé egy nagy vihar borúja sötétült s szíveket tépő szenvedések martiriuma nehezedett. S ebben a szenvedésekkel és bánattal telt, sötét korszakban is gyönge és erőtlen testtel, de az isteni gondviselésbe vetett hittel s az erkölcsi világrend győzelmében való rendületlen bizodalommal állott népe élén s volt őrállója erkölcsi és kulturális kincseinek, ébresztője nemzeti öntudatának. Az unitárius püspökök sorában az egyedüli, aki 52 évig állott egyháza kormányrúdjánál. Szerencsés módon egyesített magában egy egyház kormányzásához szükséges szellemi tulajdonságokat. Nemcsak kiváló szónok, nemcsak tiszta és világos fejű dogmatikus, nemcsak harcrakész apologétája vallásának és egyházának, nemcsak tudós író, hanem kiváló adminisztráló tehetség is. Ha akár a protestáns, akár a katholikus főpapok során végigtekintünk, rendszerint az a jelenség ötlik szemünkbe, hogy az író, a tudós, vagy a szónok mögött háttérbe szorul az egyház kormányzása, a szervezés, a hívek lelki életének irányítása, a pásztori munka, vagy megfordítva. Ferencz Józsefben áldott együttesben sok megvolt e kívánalmakból. A kor, melybe a gondviselés vezetőként beállította, a kiegyezés utáni alkotmányos magyar élet megszervezésének korszaka volt. Ha akart volna, sem tehette volna, hogy íróasztala mellé ülve, kiszakítsa magát az egyházi és politikai közélet sodró áramából. Az alkotásoknak, az intézményeknek, az új egyházközségeknek, az egyházi közigazgatás régi rendje újjal, korszerűvel való reformálásának egész sorát jegyeztük fel az ő püspöksége alatt, melyekben mint vezető, terveket kigondoló, a tanácskozásokat irányító, cselekvő tényezőként vett részt. Igaz, a tárgyilagos történelemírás nem tulajdoníthatja mindezt az ő személyes érdemének. Hiszen az a kor a magyar közélet reneszánsza volt: minden téren a fejlődésnek óriási távlatai és lehetőségei nyíltak. De Ferencz Józsefnek kétségtelenül történelmi érdeme, hogy az idők jeleit figyelő lélekkel mindig észrevette, helyesen értékelte és egyházát ezek alapján helyes irányban kormányozta. Az ő történelmi alakja elég súlyos ahoz, hogy megbírja azt
