Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
1. fejezet: Élete
23 jednek, a közmíveltség és szellemi felvilágosodás szövetségeseink lettek. De örömét zavarja az, hogy a budapesti eklézsia megalapítását, a rendes papság szervezését senki sem fogadta kellő lelkesedéssel. 1882-ben és 1883-ban arról panaszol, hogy tekintélyesebb világi embereink nem érdeklődnek eléggé egyházi ügyeink iránt. 1897-ben nagy az öröme a lelkiismeret szabadságát biztosító országos törvény felett, de mégis aggódik az egyház jövőjéért, mert az összetartásban, egymás megismerésében és megbecsülésében, közös érdekeink közös szolgálatában közmondásossá vált régi unitárius szellem ma már nem oly eleven és termékenyítő erő, mint eddig volt. És erős szavakkal ostorozza az önzést, mely az egyházi közügyet nem áldozatra hívó oltárnak tekinti, hanem éléskamrának, melybe az ember szívesen benéz, míg tele van, de ha üres, hátat fordít neki. Anyagi segélyforrásaink gyarapodásával, úgy tapasztalja, fogy az önlevékenységi hajlam híveinkben is, egyházközségeinkben is. Szeretné, ha ezek az észrevételei csak az öreg korral járó aggodalmai lennének. A következő évben, mikor Berde fejedelmi alapítványa már ismeretes volt, úgy látja, hogy egyházunk előmenetelét nem saját buzgóságunktól és áldozatkészségünktől, hanem a véletlen szerencsétől várjuk, pedig ez csak olyan, mint a nap, amely hiába árasztja sugarait arra a fára, melyben a nedvkeringés már megszűnt. Nem fognak azon egyetlen rügyet sem fakasztani, egyetlen gyümölcsöt sem érlelni. Anyagi eszközeink gyarapodtával nemhogy szükségeink apadnának és a panasz kevesebb lenne, de még több, mint volt eddig, míg csak tisztán önerőnkre voltunk utalva. Az 1907. évi rendkívüli főtanácsot megnyitó beszédében az egyházi életben is egymásra acsarkodó pártoskodást ostorozza : „Ahelyett, hogy kezet fognánk, egymással farkasszemet nézünk. S csak azért, mert nem egy úton igyekszünk ugyanazon közcél felé. Egymáson uralkodni akarunk inkább, mint egymásba fogózva egymást támogatni. Mindenki vezér akar lenni, tekintélyt nem ismer s azt hiszi, hogy ő találta fel a bölcsesség kövét, ő van az igazság birtokában, nem is említve azokat, akik vallás és Isten nélkül akarják reformálni a világot“. És hozzáteszi: már koránál fogva is elvárja, hogy szavait ne csak meghallják, hanem meg is hallgassák s figyelmükre méltassák. A következő évben az együttérzést és összetartást ajánlja a hívek figyelmébe, melyre soha nagyobb szükségünk nem volt, mint most s amely a legnagyobb erő. Biztosabb a győzelem a kicsiny, de rendet tartó és fegyelmezett sereggel, mint a nagy táborral, melyben mindenki vezér akar lenni, parancsokat osztogatni ; engedelmeskedni pedig senki sem tud, senki sem akar, sőt egymás ellen guerillaharcot folytatnak. Igen fontos teendője az E. K. T. ülésein, az egyházi és zsinati főtanácsokon való elnöklés. Az E. K. T. az egyház
