Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
1. fejezet: Élete
22 és mesés-könyveket, hazafias költeményeket. Szomorúan jellemző, hogy nem papjai jelentéséből értesül erről a fájdalmas jelenségről, hanem közvetlenül. A papokat felhívja a cura pastoralis buzgó gyakorlására. A következő évben már az esperesi vizsgálószékek jegyzőkönyveiből értesül, hogy híveink a nehéz megélhetési viszonyok miatt számosán vándorolnak ki Amerikába. Ezek száma főleg a küküllői és udvarhelyi körben emelkedik. De az E. K. T. azzal vigasztalja, hogy ne mondjam: áltatja magát, hogy künn nem telepednek meg végleg, aztán vallásukhoz ragaszkodnak, adományokat küldenek haza egyházközségeik javára. Az 1907. évi csókfalvi zsinatra jelenti, hogy az Amerikába (642) és „Oláhországba“ (342) kivándoroltakat összeiratta és rámutat arra a nagy vérveszteségre, amely nemzetünket s egyházunkat is éri, „ha a kivándorlás láza nem csillapul s enyhítésére országosan valamely módot nem találunk“. A kivándorlás hovatovább mind nagyobb mértékben gyengítette sorainkat s 1911-ben a főrendiházban az államsegély megfelelő felemelését azon okból is kéri, mert szegény földmíves híveink a mindennapi kenyér megszerzéséért kénytelenek kivándorolni. A háború előtt nem egyszer hangzott el a vád, hogy az egyház az anyagi és gazdasági kérdésekkel való egyoldalú elfoglaltatása miatt megfeledkezik tulajdonképpeni hivatásáról, a lelkek belső, lelki világának építéséről, a valóban pásztori munkáról. Ebben a vádban van valami igazság. S nem menteni akarjuk, csupán a dolgot helyes világításba helyezni, mikor rámutatunk arra, hogy az nemcsak nálunk volt így, hanem más egyházaknál is. Az 1912. évi főtanácsi bizottság ennek a kivánalomnak ad hangot, mikor a papok bensőséges tevékenységét s téli vallásos estélyek megtartásának elrendelését sürgeti. Az E. K. T. megjegyzi erre, hogy a Dávid Ferenc- Egyletben s más címeken papjaink, sok helyen tanítóink s más híveink segítségével vallásos estélyeket tartanak; de mégis felhivandóknak mondja az espereseket, hogy vizsgálataik alkalmával kérjenek be jelentést a papok ilyenirányú munkásságáról, mert kívánatosnak tartja, hogy a lelkészek a hívek szociális és valláserkölcsi élete iránt mind melegebben érdeklődjenek. Eber figyelemmel állandóan az egyházi, társadalmi közélet ütőerén tartja a kezét s annak minden változását az egyházáért élő főpap gondos és lelkiismeretes mérlegelésével értékeli. Az évi jelentések a legjobb alkalom arra, hogy hallassa szavát és ítéletét a közéleti jelenségek s a korszellem felett. Az 1881. évi főtanácsot borús gondolatokkal nyitja meg, mert a kor anyagias irányát látja mindenütt elhatalmasodni, lelkesedni sem tudunk valamin, ha nincs önhasznunkkal összekötve. De öröme is van, hogy a mi kis országunk határai tér-
