Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)
Érintkezések az angol és amerikai unitáriusokkal
Székely Mózes Göttingából kereste fel az angolokat. Az első magyar unitárius papnövendék, aki Londonban az unitárius papnevelő intézetben tanult, Jakab József volt. O az 1845. évi almási zsinat választása alapján Gedő 300 ezüstfrt. segélye mellett Göttingában tanult. 1848 elején írja a püspöknek (EKT 13. Jkv. sz. a.), hogy át akar menni angol hitrokonaink meglátogatására „vallásbeli ismeretei öregbítésére és a közelebbről félbeszakadt levelezési közlekedésnek felelevenítése tekinteteiből.” Kér egy latin nyelvű ajánlólevelet. A tanács megíratja az ajánlólevelet, s melléje csatolt egy külön aláírási ívet „angol hitrokonainktól státusunk számára remélhető segedelem elfogadására”. A február 24-i ülésen Brassai beterjeszti Paget János consistornak azt a véleményét, hogy az ajánlólevél szerkesztessék teljesebb statisztikai adatokkal, melyekből kitűnjék, hogy mi tekintetben szűkölködik egyházi közönségünk. Jegyezzük meg tehát, hogy már az első magyar unitárius papnövendék útra indításánál segélykérők vagyunk, s tanácsadónk Paget, aki 10 évvel később az angolok segítségét ösztöndíj alakjában állandóvá teszi. Jakab József 1848. tavaszán csak 2—3 hónapig volt Londonban, mert szabadságért rajongó lelke a függetlenségi harc kitörése hírére hazahozta. Tanárai közül az öreg Tayler háromszázados emlékünnepünkön könnyes szemekkel emlékezett meg róla, mint hazájának egykori vendégéről. S igaza volt Martineau-nak, ki jól ismerve gondolkodásmódját és a magyarországi állapotokat, Londonból való elindulásakor aggódó lélekkel jósolta meg: Katona lesz Önből, nem pap.67 A megszakítás nélküli állandó jellegű összeköttetést Paget János hozta létre, kinek életrajzát ugyan Kovács János nagy szeretettel megírta68, de azért igaza van Borbélynak Simén Domokosról írott tanulmányában, midőn azt mondja, hogy Pagetről kimerítő tanulmányban emlékezni meg egyháztörténet-írásunknak egyik kegyeletes kötelessége volna. Hogy Paget oly melegen érdeklődött ügyeink iránt, az legelsősorban Kriza püspöknek köszönhető, akivel haláláig a legszívesebb 67 Várfalvi Nagy János: Jakab József életrajza. In: KerMagv. 1872. (7. évf.) 209—236. 68 Lásd: Kovács János: Pagetjános Esq. életirata. In: KerMagv. 1893. (28. évf.) 90-103. 110