Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)
Érintkezések az angol és amerikai unitáriusokkal
viszonyban volt. Paget 1835-ben olaszországi tanulmányútra ment, itt megismerkedett Wesselényi Polixénával, s feleségül vette. Bejárta az egész régi Magyarországot, de Erdély nőtt a szívéhez, s különösen Kolozsvár. Gyéresen birtokot vett, angol ízlés szerint kastélyt építtetett, köréje parkot, s gazdálkodni kezdett. Vetésforgóval művelte földjeit, talajgondozást végzett, növénynemesítéssel próbálkozott, a posványos helyeket csatornáztatta. Csupa olyan dolog, amelyek az akkori magyar földművelési viszonyok között ismeretlen újdonságok. Az 1842. évi Főtanács egyházi tanácsosnak választotta, s megengedte, hogy a magyar kiejtésben nem elég gyakorlottsága miatt a szokott hidetétel helyett a hitformát két arra megbízott aha előtt felolvassa és aláírja. Megjelenését a Főtanács szíves indulattal vette, és az aláírva beadott hitformát levéltárba helyezni határozta. 1845-ben kéri Nagyajtai Kovács Istvánt, írja meg az erdélyi és a lengyelországi unitáriusok történetét, mit tőle egy lelkész kér, aki a világ unitáriusairól könyvet akar kiadni. Kovács megírta a kért tanulmányt s Paget fordításában megjelent 1846-ban az Unitarism Exhibited and Its Actual Condition kötetben Unitarianism in Transylvania címen.69 1847-ben Paget magyar honfiúsítást fmai szóhasználatban állampolgárságot] nyert. A szabadságharcban az elsők között harcolt új hazája ellenségei ellen. Világos után ő is rákerült a listára, s menekülnie kellett. Visszatért Angliába, s itt dolgozott 6 éven át a magyarság érdekében. Már a szabadságharc alatt is ő látta el a nagy angol hírlapokat hírekkel a magyar változásokról. „Az angol és amerikai unitáriusok között nagy propagandát fejt ki Kossuth érdekében, akinek lelkes személyes híve volt és maradt mindvégig. Az erdélyi unitáriusoknak pedig ekkor szerzi meg azt a segélyüket, mely megmentette kolozsvári iskolájukat az osztrák rémuralom karmaitól; ugyanekkor alapítják az ő révén azt az ösztöndíjas helyet, melyet mindmáig élvez évente egy-egy erdélyi unitárius teológus.”70 1855-ben az angol kormány salvus conductusával visszatért 69 Paget, John: Unitarianism in Transylvania. In: J. R. Beard: Unitarism Exhibited and Its Actual Condition. London, 1846. 296—315. 70 Gál István: Paget, Erdély angol honpolgára. In: Pásztortűz. 1939. 9. sz. (25. évf.) 401. 111