Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVIII. fejezet: Jelentősége
238 esés voltam őt kora ifjúságomtól fogva ismerni s vele évek hosszú során át a legbensőbb baráti viszonyban lenni, ki merem mondani, hogy senki jobban nem szeretheti vallását és egyházát, mint ő szerette. A lángoló hazaszeretet mellett egyházának és vallásának buzgó szeretete hevítették keblét, irányították munkásságát és vezették minden cselekedeteiben.“ Az E. K. Tanács évi jelentésében (5. jk. p.) így méltatja érdemeit: „A megboldogult oly tevékeny tagja volt egyházunknak, akinek párját ritkán találjuk. Egyháztörténelmünk neki köszöni újrateremtését és fölvirágzását. Egyházunk elhunyt nagyjai benne egy lelkes méltatóra akadtak, aki az élő emlékeket megerősítette, az elfeledteket életre hozta.“ Péterfi (K. M. 1879. 232—233. 1.) rövid nekrológjában páratlan szorgalmát, szabadságszeretetét, Kolozsvár történetét, a székely pályadíjalap megteremtése körüli buzgóságát emeli ki. „Életének csaknem felét annak a munkának szentelte, mely kétségtelenül legnagyobb műve, történetírói munkásságának koronája: Kolozsvár története.“ A hitszabadságban növekedett s szerette nemzete szabadságát lángoló érzéssel, mint oly egyháznak tagja, melynek dogmájában a hazaszeretetet külső tekintet nem korlátozza. Ez a szabadságszeretet sugárzik mindenütt műveiben, melyeket örökségül hagyott a magyar unitárius egyháznak és hazájának. Nyilván szép örökségek ezek és hozzá az általa annyi fáradsággal s áldozattal gyűjtött székely pályadíj-alap azon nemzet történelmének megírására, melynek egyik nagy fia volt.“ Boros így méltányolja Jakab Elek működését (Unitárius Közlöny. 1897. 124—125. 1.): a legerősebb unitárius. Sokan voltak mellette jó és nagy unitáriusok, de aki annyira élt és halt volna mindazért, ami unitárius, nem volt talán egy is. Ő másokhoz képest túlzó unitárius volt, szive vágyához képest gyenge unitárius, mivel egymagára nem tudott elvégezni mindenütt mindent, amit az unitárius érdek megkívánt. „Közszolgálata az irodalomban volt nagy és becses. Nem említve számtalan történelmi munkáját, egy szép koszorút köthetünk unitárius tanulmányaiból, melyeknek központja a Dávid Ferenc emléke és akörül csoportosulnak: János Zsigmond, Blandrata, Enyedi György, Szent-Ábrahámi, Ágh István, Kelemen Benő, Kriza és még számos kisebb-nagyobb hasonló jellegű dolgozata. Szenvedéllyel, gyorsan és sokat írt. Legnagyobb műve
