Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVII. fejezet: Unitáriussága
230 élvezte egyházának támogatását. Vallása inkább hátrányára volt s akadályozta hivatalnoki előmenetelében. A budapesti egyházközség egy ízben kihagyta a presbiterségből, mert sokféle hivatali s időhöz kötött történetírói kötelezettségei miatt nem járhatott el az ülésekre Lelke mélyéig megbántva újságolja el ezt Szigethy Miklósnak, (1880. III. 26.), „kidühöngi magát“ s aztán lecsillapulva, így végzi: „Én azért szeretem ügyeinket s szolgálom csekély erőm szerint, holott én az unitárius egyháznak csak nevelésemet köszönöm, semmi egyebet. Engem egyházunk nem emelt, elé nem vitt, nagy hivatalokba nem juttatott... Nekem budapesti előmenetelemben is hátrányomra volt az, ami vagyok hit dolgában. De én azért vagyok s leszek, aki eddig voltam: szívvel, lélekkel unitárius, szeretem s szolgálom ügyeit, védem igazát, föl-fölújítom jeleseit, megírom nagy történeteit, a résre állok, ha kell, a megnyílt földbe ugróm érte, ha szükség, kezemet a tűzre teszem érdekeiért, ha kívánják, mert az egy isten eszme legdicsőbb előttem, mert őseink ezért szenvedtek, mert az emberiség civilizációjának legfőbb tökélyi foka ez.“ Jakab Elek ifjú kora abba a korszakba esik, mikor Strauss és Renan iratai még nem készítették elé eléggé a lelkeket a szabadelvű vallásos eszmék befogadására. Tanulói és ifjú korában még keményen működött nemcsak a politikai cenzúra, hanem az unitárius embernek azon felül még befogva tartotta a száját a dézsi egyesség is, amely az unitárius hitelvek fejlődését majdnem két és fél századon át tartotta lekötve. Ez az oka, hogy mint egészen fiatal kezdő író 1846-ban az egyesült és nem-egyesült románok egymás iránti különködését, sőt itt-ott ellenszenvét meg nem értve és megróva, azt mondja: „Én az unitáriusokra nézve is üdvösebbnek látnék egy kölcsönös szerződés alapjáni egyesülést valamelyik s elvi közelségnél fogva a helvét vallásúakkal, mint oly szorongatott állapotot, aminőben ily parányi felekezetnek, mint ők, a dolog természete szerint lenni kell.“ (Erdélyi Híradó. 1846. 176—182. sz. Oláhügy.) Ezután következett az 1848. évi 20. törvénycikk, a cenzúra eltörlése, az abszolutizmus sötét korszaka után a kormányzás szabadelvű módszerének térhódítása. Strauss Jézus élete ez években, Renan Jézus élete később, a 60-as években, példa nélkül álló feltűnést keltettek s olyan irodalmi vitákat indítottak, amelyekben a kor jelentékenyebb tudósai kivétel nélkül részt-
