Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)

XVII. fejezet: Unitáriussága

228

hajtó és adakozó, fáradhatatlan buzgalommal részt ne venne. E lelkes működés láttára nevezi őt Ferenc József püspök, aki az ő buzdítása és rábeszélése nélkül nem vette volna vállára a papi palástot, egyházunk egyik „világító tornyának“ s azért mondja Boros, hogy nem volt talán senki, „aki annyira élt és halt volna mindazért, ami unitárius, mint ő.“ ő maga igazán boldognak és megelégedettnek csak „bensőleg szeretett hitrokonai“ között érezte magát. A „rá nézve örök bájjal és bűvös vonzerővel biró unitárius hitközség“ volt az a kedves kötelék, mely életének sok csalódása között nyújtotta azt a kevés örömöt, melyben a sors részesítette. Szive utolsó dobbanásáig lelkének egész melegével szerette egyházát, melynek érdekében sohasem szűnt meg buzgólkodni az egyházi közélet és irodalom terén. Talán az is magyarázza ezt a forró szeretetet, mert múltjának homályába olyan mélyen belepillantott, mint senki más s abban annyi küzdelmet, nélkülözést és szenvedést, másfelől az áldozatkészségnek olyan megható példáit szemlélte, melyek érzékeny lelke húrjait csak a szeretetre hangolhatták.

Erős és meggyőződéses unitárius mivolta nyilvánul abban is, hogy unitárius irodalmi műveket, ahol és amikor csak alkalma nyílik, az irodalom nyilvánossága előtt ismertet, hogy a hitelvek terjedését így is előmozdítsa. Itt csak két ilyen ismertetésére mutatok rá. Egyik az 1879. évi székelykeresztúri zsinaton elhangzott imákról és beszédekről a Prot. E. és I. Lapban (1879. 1599—1604, 1633—1936. 1.) írt jellemző ismertetése, Másik a Péterfi Sándor egyházi beszédeiről ugyanott megjelent (1882. 171—174. 1.) cikke, mely unitárius hitrokona iránti szerető meleg szivéről is tanúskodik. Az elsőben kiemeli azt a Iriumfális pompát, mellyel a „nemes jellemű székelység“ a zsinati gyülekezet tagjait fogadta, amely az egész keresztény világra szólott, hogy a lapok vigyék el e nép, „ez áldott szivü népünk“ jó hírét Európába s túl az atlanti tengeren. Nagy Lajos himnuszát olvasva írójának a dalköltészet terén „elhallgatását sokan nem ok nélkül sajnálják.“ Péterfi angol mintára készült beszédje eltér a magyar, német, sőt francia beszédek sémájától, inkább felolvasás, mint prédikáció. Nem homilia, nincs tagozat benne, egy szép rapszódia, melyen angol vallásos filozófiai eszmék vonulnak végig. Megkapó benne a vallásos ortodokszia és a szabadelvű vallásos nézetek közti párhúzam. Kovács beszédje inkább olvasásra, mint előadásra van írva. Az ismeretek bő-