Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XII. fejezet: Unitárius jelesek életrajzai
XII. FEJEZET. Unitárius jelesek életrajza. Ez életrajzok legnagyobb része a Keresztény Magvető hasábjain jelent meg. Tekintsünk végig röviden időrendben ezeken az életrajzokon. Kezdjük János Zsigmonddal1, akit a diadalmaskodott magyar reformáció szegletkövének nevez és a történetírás elfogultságaival szemben igazolni és védelmezni igyekszik. Felelőssé teszik ezt a félárván született, bujdosásban felnőtt, cselszövények között uralkodott fejedelmet atyja nagyravágyásáért, anyjáért, aki az egyházi javakat államiakká nyilvánította, a század szellemi mozgalmaiért, melyeket a korszellem hozott elé s megrójják, hogy a politikában Csáki és Békés, vallási ügyekben Blandrata és Dávid Ferenc vezette. Az elfogultság egyik oka az, hogy a történetírás csak a diadalmas fegyverü fejedelmeket tartotta nagynak, a másik meg az, hogy a krónikák és egykorú művek befolyása alatt áll, pl. Forgács, kinek boszszus indulata a legszembeszökőbb igazságtalanságokra ragadta őt az unitáriusok ellen. Legmélyebb oka azonban az, hogy az ország társadalmi és vallási élete a mohácsi vész és a reformáció következtében, az anarchia tetőpontján állott, két pártra szakadva. János Zsigmond mind a dinasztiaváltoztatás, mind a reformáció kérdésében a nemzeti párt felfogását tette magáévá s ezzel győzelemre segítette a magyar nemzeti önállóság és alkotmány fenntartását s a reformáció ügyét. Hogy az Isten egységének eszméje, melyet nyilván még csak Lengyelországban tűrtek, elismertetett, oka „a fejedelem magas ér-János Zsigmond magyar király s erdélyi fejedelem élete és uralkodása. K. M. 1863. 155-287. 1.
