Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XII. fejezet: Unitárius jelesek életrajzai
ICG telmisége, az új tan hirdetőinek ellenségeit is bámulatra ragadó ékesszólása, vitatkozási ügyessége, törhetetlen erélye, valamint a hirdetett tudománynak belső igazsága s eszmei szépsége, végre az országnak szabadelvű politikai intézményei, magas míveltségü arisztokráciája s arisztokrata érzésű polgársága.“ A reformáció az ő országában tűz és vas nélkül az ész fegyvereivel vívatott ki. Kora híd egy jobb jövőhöz, mely a reformáció nagyszerű erkölcsi forradalmának csendes lefolyását tette lehetővé. Előtte senki sem volt oly türelmes, utána egy sem erélyesebb terjesztője a világosságnak. Halála után egy lépést sem haladott előre a lelkiismeret szabadsága. Az ő uralkodása alatt hitért és meggyőződésért kiontott vér nem áztatta a földet. Vele Európának egy fejedelme, országéval a föld egy országa sem versenyez a vallási és nevelési szabadság és az egy isten hitet tárgyazó szabadelvű törvények tekintetében. A mívelt és szabad Albion csak 273 évvel később mondotta ki azokat az elveket, melyeket János Zsigmond alatt az 1569. évi zsinat és az 1571. évi vásárhelyi országgyűlés. A helvét hitüek Németországban 1648-ban nyertek vallásszabadságot, Németalföldön 1579-ben, Franciaországban 1598-ban (nantesi edictum), de sok megszorítással, melyeket csak a nagy forradalom szüntetett meg. Lengyelország 1638-ban az unitáriusokkal együtt a protestánsokat is kitiltotta. Angliában 1661- ben a Corporations-Act, 1672-ben az Act of Uniformity zárta ki a non-conformista papokat s csak 1689-ben engedte meg a Toleration-Act a dissenterek istentiszteletét és csak 1813-ban ismerte el a reformátusokkal együtt az unitáriusokat is az ú. n. Smith Vilmos-akta és csak 1844-ben biztosította a dissenterchappel-bill a vallásszabadságot. Kortársai kilencszer készítettek ellene tőrt, sok gyűlöletet és elfogultságot terjesztettek ellene, mert gyűlölték vallásáért. „Ne öljük meg mi tizedikszer azt, aki nem erkölcsi halálra, de nemzeti hálára, vagy legalábbis igazságos megítélésre érdemes.“ Sz. S. így nyilatkozik e tanulmányról (Koszorú, 1863. II. 9.): „Sok előszeretettel, szép tollal és művészettel kidolgozott monográfia, melynek érdekességét neveli a polemikus hang, mely azon itt-ott elömlik s mely nála sokszor kedvenc alakjának idealizálásáig megy. így pl. a kegyencek általi uralkodás törvényességét akarja kimutatni. De dacára ennek, e munkával nyert a történet.“ A magyar évkönyvírók között a nagytekintélyű Forgácsnak sokan elhitték a legújabb
