Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
X. fejezet: Bladrata és Dávid Ferenc. Az ú. n. "tiszta" unitárrizmus
136 vallás megszilárdításéért és állami elismertetéseért folytatott harcokban ismerkedtek meg egymással. Ekkor ismerte fel Blandrata Dávid dialektikai értékét és Dávid Blandratának nagy befolyását a fejedelemre. A két férfi belátta, hogy egymásra vannak utalva és hamarosan szorosabb barátsági viszonyba léptek egymással (1. 183.). Blandrata 1564—65-ben avatta be a maga tudományába Dávidot, aki '.565-ben már „blandratista“ volt. Ez évben már jól tudták Erdélyben, Debrecenben, Sárospatakon, hogy „az unitárizmust Kolozsváron kitojta a vipera.“ 1566 elején a református egyház ellen meginduló nagyszabású hadművelet „a legügyesebb elrendezést, szinte művészi taktikát“ mutat, melyben Pokoly, a királyok és fejedelmek küldetéseiben nagy sikerrel eljáró diplomata, Blandrata kezére ismer- Pokoly ezzel végzi Blandrata viselt szerepének és jelentőségének leírását: A hazai unitárius egyház története három névhez fűződik szorosan: a János Zsigmond, Blandrata és Dávid Ferencéhez. Blandrata a kezdeményező, az alapító, Dávid a térítő és hódító, János Zsigmond a megszilárdulást és jogi biztosítékokat adó. Pokoly minden ellenkező irányú törekvése ellenére sem tud elfogulatlan lenni Dávid Ferenccel és az unitárizmussal szemben. Pedig a történetírónak egyik legelső és legnélkülözhetetlenebb jellemvonása az elfogulatlan tárgyilagosság. Öröme telik benne, ha itt-ott üthet egyet-egyet a kálvinizmustól eltérő felekezeteken, vezetőkön és hivőkön. A leggyakrabban kikap tőle az unitárizmus, nem utolsó sorban azért, hogy a kálvinizmusból fejlődött ki s annak sorait ritkította. Az a szellemi kép, melyet Dávid Ferencről rajzol, tele van a legellentétesebb vonásokkal. A legnagyobb szellemeknek kijáró, magasztaló dicséret és elismerés mellett képes következetlenséggel, lelki zsarnoksággal (I. 114.), szűkkeblüséggel, az eretnekek kemény büntetésének sürgetésével megvádolni. (I. 118.) Egyfelől nagytudományú apostoli buzgóságú reformátornak mondja, kinek legtiszteletreméltóbb tulajdonsága az igazság utáni az a legyőzhetetlen törekvés, amely csak kevés választottaknak adatik. De másfelől egész életében csak tanítvány, holott mesternek volt elhivatva, aki mestereit s ezekkel együtt meggyőződését is szakadatlanul változtatja. Csak eszköz volt az eszmék végrehajtásában, de másfelől „hatalmas hangja, bámulatos jártassága a bibliában s vitatkozási ügyessége a