Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

irodalomtörténetbe. Azok ellenére, ha vannak is, akik nem ismerik s korok, amelyek megfeledkeznek róla. De dicsérik őt névtelenül is, ha négy-öt székely összehajol, itt valahol, ott valahol a szőke Nyarad, a kék Maros, a két Kükiillők, a siető Olt partjain, valamelyik muskátlis kis faluban s ajkukon felsír a szerelem szép székely románca:

„Marosszéki piros páris,

Oly piros az én rózsám is,

Szép az alma az ágtetőn,

Még százszor szebb a szeretőm.“

Szellemtörténetileg így határozhatom meg Szentiványi Mihály jelentőségét.

Irodalomtörténetileg az úgynevezett egyversű költők közé számítom. Azok közé, akik természetszerűen még egész sereg verset írtak, más irodalmi működést is fejtettek ki, de egy versük túlszárnyalta minden más érdemes munkájukat, maradandó maradt, halhatatlanná tette íróját. Az ilyen egyversű költők közé tartozik Lévay József is, az aranytollú miskolci alispán, akinek egyéb irodalmi munkáságáról szintén keveset tud a magyar közönség, de egy versét: Mikes-t, majdnem mindenki tudja. Ide számíthatjuk a Himnusz költőjét is. Hirtelenében ki tudna mást is idézni az örök halhatatlanságú Kölcseytől, mint az „Isten áldd meg a magyart!“. Az igaz, hogy ez aztán a magyar lélek, a magyar hit imádsága! Ilyenfélekép vagyunk Szentiványival is. Ugyan bizony ki tudja róla, hogy a Petőfit előző korszak egyik legérdemesebb írói egyénisége. Akit Horváth János irodalomtörténetíró éppen népies irányáért

21