Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

szempontból vizsgálta, hogy mennyi haszon származott abból az emberi haladásra.

Népének, nemzetének éppen azzal akart hasznára lenni ,hogy az egyesek tudását igazi közműveltséggé szélesítése és fogja össze. Azért tanult, olvasott, utazott, írt, tanított makacs fáradhatatlansággal, soha meg nem alkuvó következetességgel, hogy a tudományból mindenkinek juttasson, mert „a tudomány nem egyeseknek kijáró kiváltság“. Az élethez, a boldogulásnak minden teremtett léleknek joga van, de ezt csak úgy érvényesítheti, ha a tudományban megszerzi az eszközöket ahhoz.

Egész életében kereste a módszereket, melyekkel a tanulás nehézségeit megkönnyítheti. „Állított enciklopédizmusom kulcsa az, hogy nekem csak egy tárgyam, egy tanulmányom van: a módszertan elméletben és gyakorlatban.“

Az igazi tanító nemes alakja az eszményképe, mert a műveltséget tanítással, a tanítás módszereinek javításával lehet gazdagítani. A tanítás alapja pedig az erős akarat, a helyes módszer és a meleg ember szeretet.

Brassai életmunkássága tehát nemcsak az igazságnak és jónak a keresésében merült ki, hanem főképpen a megtalált értékek önzetlen megosztására irányult.

Polihisztorságának a főokát is abban kell keresnünk, hogy a magyar tudományos élet akkori hiányosságait magának kellett pótolnia. Mindent megtanult, hogy annál többet oszthasson szét tanításaiban. Talán nem tévedünk megállapításunkban, hogy mint pedagógus volt a legnagyobb és

15