Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

árama megmozgatja a magyar felsőbb rétegekben is a nemzeti öntudatot és napok alatt létesítik a Nemzeti Múzeumot, a Georgikont, Ludoviceumot és a Tudományos Akadémiát. Bár a túlnyomó többség a nemzeti újjáébredés e lázas korszakában is a régi közjogi viták folytatása mellett foglal állást, nőttiön nő azoknak száma, kik a világ új értékelésének szükségességét hangsúlyozzák. ..Meg kell ismerni a pénz és földi javak valóságos becsét“ — vallják Széchenyivel és az egyetemes magyarság gazdasági helyzetének javítását, fellendítését állítják oda a nemzeti törekvések legközelebbi feladatául.

Ebben a kritikus időpontban jelenik meg először a nyilvánosság előtt korán őszülő fejjel, páratlan szellemi felkészültséggel, Brossai Sámuel. Jóval túl van a harmincon. Mint az erdélyi mágnáscsaládok fiataljainak nevelője, bejárta már Európa országait. Sokat látott és még többet tanult, hogy későbbi nemzetnevelő apostoli munkájához megszerezze a tudás szükséges eszközeit. Az 1832—36-i országgyűlés idején kerül Kolozsvárra. A „sibói bölény“: Wesselényi Miklós áll az ellenzék élén. Széchenyire figyel egész Erdély és kezdetét veszi az újjáépítés nagy munkája. Az úri kaszinó előkelő társasága ráébred, hogy a nemzet ereje abban a parasztságban van beágyazva, mely a történelem legvészesebb korszakaiban földhöz ragadt szegénységben is híven megőrizte nemzeti nyelvét, magyar népi sajátosságát. így indítják el a világjáró Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésére az első gazdasági néplapot, a Vasárnapi Újságot, melynek szerkesztésével Brossai Sámuelt

13