Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)
Brassai Sámuel száz esztendeje a magyar történelem legmozgalmasabb és legjelentősebb korszakát a XIX. századot tölti ki. És ebből az évszázadot átívelő csodás életből hét évtizedet nemzete, egyháza, a magyar közélet szolgálatának szentelt. Ez a szolgálat kiterjedt — az egyetlen jogtudomány kivételével — a tudomány minden ágazatára és a dolgozatok, bírálatok, újságcikkek, értékes könyvek akkora tömegét eredményezte, hogy a rendelkezésre álló hely a puszta címek felsorolására sem volna elegendő. Kortársak, tudós tanítványok, megértő csodálok, az unitárius egyházi lapok, köteteket írtak életéről, munkájáról. Meddő kísérlet, hiú próbálkozás volna ezért akár életrajzírással, akár tudományos méltatással kísérletezni. Nemcsak helyszűke miatt, de a képesség hiánya miatt sem vállalkozhatunk ilyen merész feladatra. Az általa és róla írottak nyomán egy képet szeretnénk csupán olvasóink elé felvetíteni. Szeretnők megmutatni a mai, új korszak hajnalában menetelő nemzedéknek, ami kis unitárius egyházunk legnagyobb büszkeségét, az elmúlt század legnagyobb szellemi óriását, mint a magyar nemzeti közművelődésnek, az egységes magyar kultúrának egy századon át legfáradhatatlanabb, legbátrabb, legáldozatosabb bajnokát. Brassai százada, a XIX. század új korszakot nyit az emberiség történetéhen. A század elején indul meg a népek szabadságának és „a népek jóléte gondolatának vajúdása.“ Magyarországon Széchenyi István és Kossuth Lajos harcolnak a magyar nemzeti társadalom, a népi nemzet kialakulásáért. A megújhodás korszakának éles lég.12