Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Középiskolai tanár
KÖZÉPISKOLAI TAN AR sem találunk, hogy az összes erdélyi iskolák csak ilyenek voltak, mert az unitárius kollégium képe nemcsak az övé, hanem minden olyan iskoláé, amely a megelőző száz esztendőben keletkezett s mégis mindenik más volt. Külön zárda, ha protestáns volt is. Az országokat kínai falak zárták el egymástól. Magának élt és féltékenyen óvta mindenét. Napoleon átszáguldott az egész vén Európán és ez jel lett a jövőre! Milyen az iskola, olyan volt az ifjúság is. A régi szokások, a diákéletet kedvesen jellemző, de a tanulásnak, a mívelődésnek kevésbbé kedvező szokások és fogások, teljes erőben és hatalomban uralkodtak. Absolutizmus jellemezte a kormányzást, anarchiára való hajlandóság az ifjúságot. Az az erőszakban kereste hatalmát, ez pedig a ledéréletben és a törvény kijátszásában. De az, sokkal humánusabb volt, ez sokkal tisztességesebb, szelidebb és jóra valóbb, mint kölcsönösen egymásról hitték. Brassai föllépése az ifjúság életében fordulatot, a taniigyben reformot jelentett. Az eddig féktelennek tartott ifjúság, mely a deákcsinyekben találta örömét, Brassai személyének varázsló hatása alatt ünnepi ruhát ölt. A legpajkosabb deák is kihúzza a kabátja újjából és eldobja a rövid botot (gerundium), mellyel harci kalandokat szokott vívni a hostátiak, mészáros legények vagy katonák ellen. Az új embert, kit híréből nagy humanistának ismert, vállára veszi és szeretete pálmájával ékesíti fői. Körül rajongja, mert beakarja bizonyítni, hogy új életre vágyik. Az újkor szellemáramlatába akar bejutni és erre alkalmas vezérnek tartja Brassait. Az újjászületés lehetőségét biztosította az is, hogy Kriza János, a már ismert nevű ifjú-költő ugyanazon év nyarán hazaérkezett Németországból. Az ifjúság Krizát egészen magáénak tartotta, mert Szentiványi Mihály és kitűnő társai mellett, Krizának köszön-e, hogy az iskola rideg falai közé lelkiélet költözött be, az 1833 ban megalkotott önképzőkörrel. Az ifjúság tehetségesebi) tagjai irodalomi munkásságukat Brassaival egyidejűleg Kezdették meg a maguk szűk körében, de nem hatás nélkül, sőt reményt táplálva. A kettős hatás alatt annyira fölbátorodnak, hogy már a következő 1838-ban meghatározzák a nyilvánosság elébe kilépést. A házi lapjokban megjelent dolgozatok 93 —