Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Középiskolai tanár

KÖZÉPISKOLAI TANÁR

Magas, keskeny barokk ablakai egészen a templomi ablakok utánzata. Ünnepi hangulat ébresztésére alkalmas minden.

Brassai beköszöntő ünnepére hivatalos a város közönsége. Az előkészítő egyházi Tanács számít a külső vendégek fölös számára, kik között urihölgyek is többen vannak. Brassóit hallani kívánják nőtanítványai, azoknak rokonsága és sok ismerőse.

A R. Consistorium „a már beállott diligentia tekintetéből szükségesnek látja, hogy a beiktatás a közelebbi martiusi hónap 2-án az oskola nagy auditóriumában véghez vitessék délelőtti 10 órakor, amikor is a beiktató és beköszöntő beszédek a netalán felesen megjelenendő hallgatók tekintetéért ezennel tartassanak magyar nyelven.“18

Még be sem lépett, ime már is meg van a hatása. A nemzeti-nyelv és nemzeti-érzés követelésének engedni kénytelen a holt latin nyelv szolgálatában álló elöljáróság. Brassait a história tanárává választották. Brassai, az író már többször bebizonyította, hogy a históriával tisztában van, annyira, mint bármelyik tanár. A tanításban pedig mester tud lenni. Mester yolt a példaadásban is. Midőn az egyházi tanács, a tanárhiány és- a pénzszükség miatt panaszkodott, Brassai már első belépésekor megnyitja erszényét s fölajánl 60 ezüst renes forintot egy akadémiára küldendő ifjú költségére.

Brassai székfoglaló értekezésével úgy mutatkozik be, mint tudós és a philosophus szemével látó historikus. „A história a népek és nemzetek nyilvános életének képe — mondja. — Az embernek igazi, úgyszólván öntudatnélküli homályos érzéseit tisztán sejtett individualitásra emelve, ezt énnel fejezi ki. A népek élte is ennek megfelelöleg, akkor kezd fejleni, midőn az egyesek elszórt, sokszor ellenséges érdekei egy közérdekben, egy társasági rendszerben, egy statusban, egy hazában egyesülnek.“

Az én az ember. Az egyén, az állam. Csak öntudatos, egy célt ismerő és arra törekvő egyének összessége teremt nemzetet, hazát és államot, tehát sem a fegyver, sem az uralkodói önkény, hanem az önként megnyilatkozó lélek. Midőn az egyesek így eggyé olvadnak, akkor nyer igazi jelentőséget a fran18 E. K. T. jkv. 40 p. 1837.

— 89 —