Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
A család
A CSALÁD elő, „de sok tülekedések után is ragaszkodtanak a fő Consistorium elébe fülterjesztéséhez.“ Ennek a viszálynak inkább egyház-történeti és népéleti vonatkozásai hivják fül a figyelmet. Brassai tanítóra nem vetnek homályt, mert a vizsgálószék a fiúiskolát „a véghezvitt vizsgálatban, igen dicséretesnek találta.“ A leányiskolával is meg voltak elégedve. Nem így a hívek. Ők tovább folytatták a panaszkodást, mert azt akarták, hogy a fiúk a leányokkal együtt taníttassanak, „de azt a T. Cantor ökegyelme, mint hogy a maga háza volt a tanításra rendelve, meg nem szenvedte, hanem a küzelebb való korcsma háznál egy külün házat (szoba) szerezvén, ma a leányaikat oda járattatják, hogy ottan rector őkegyelme tanítsa, aminthogy tanítja is.“ A vizsgálat befejezése után a bizottság fölterjesztette az egyházközség tagjai egy részének azt a kívánságát, hogy arector bocsáttassák tisztességes nyugalomba. Többen azzal a kérdéssel fordultak az egyházi főhatósághoz, hogy Brassai „avagy csak egy esztendeig, mig dolgait jobb karba állíthatja“ hagyassák meg. Az Egyházi Főtanács Brassainak betegeskedése idejére megengedte .hogy „tisztességes nyugalomba“ vonuljon, de megjegyezte, hogy „mihelyt a hivatal folytatására magát elegendőnek érezi, azonnal illendőképpen consoltáltatni fog.“36 A főhatósági végzés 1799 február havában kelt. Brassai 1800 őszéig nyugalomban volt. Ekkor ismét hivatalba lépett, folytatta a tanítást és egyéb kántori munkát.37 1801-ben az egyházi vizsgálószék 92 fiú és 48 leánygyermeket talált a két iskolában. Ekkor „feladá rector afia, hogy két esztnedők alatt feles restantia maradt, nem kevés kárával.“ A következő évben megújította a panaszt. 1804-ben „a tanulók tanulásuknak szép jelét adták“, de a szülők a fizetéssel nem lettek pontosabbak. Brassóit a betegség ismét megkörnyékezte, újból „tisztességes nyugalomba vonult“ és a helyét más tanítóval töltötték be. 1805-től kezdve megszűnt hi-36 Unitárius Egyház Főtanács jegyzőkönyve 1799. 27 pont. 37 A Kér. Magv. 1892 évfolyam 208 iapján Benczédy Gergely tévesen állítja, hogy Brassai 1799-ben, Torockószentgyörgyre ment papnak. __• at-■fégEÜf® _ 26 —