Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Középiskolai tanár
KÖZÉPISKOLAI TANÁR eshetik. Érezte minden hátrányát, de semmi előnyét, mert ö a nyelvet nem azért tanulta meg, mivel tanulni kellett, hanem azért, mert a latin klasszikusokat olvasni akarta. Ebben nagy élvezetet talált. Egész élete folyamán vele voltak, fölföl frissítették lelkét, gyakorta megsegítették irodalmi harcai vívásában. „Az iskola nem rontotta el kedvét irántuk.“ Ez a nagy élvezés egészen magán természetű volt. Ebből nem származott volna baj. De a latin tanítást is „feudális nyűgnek“ tartotta s terhétől szerette volna megszabadítani az ifjúság lelkét. Már 1842-ben készen volt két kötetes latin nyelvtanával. Az ö suggestiv módszere, mely a lélek önálló, csöndes és fokozatos haladásától várta a sikert, a tanuló ifjúságot megakarta szabadítani nemcsak a plágától, hanem a lelki tortúrától is. A könyvet kiadták bírálatra. A bírálat kedvező. „Megismeri a bíráló bizottság a dolgozatnak philologiai becsét, azt sem tagadhatja, hogy az aszerinti tanulás a kívánt sikert épen úgy képes előhozni, mint bármely más rendszer, miről a főiskolánkban tett próbákról is meggyőződött, mindazonáltal tekintve azt, hogy ez azon módszertől, mely szerint a latin nyelv tanulása mind iskolánkban, mind pedig külföldön is annyira eltér, s nem taníthatnák a mai módszerben jártasok, bármily okszerű legyen is, jelen körülményekhez nem alkalmazható.“ A tankönyv írója mindig meglehet elégedve, ha ennyi elismerést halmoznak össze munkájára. De a távolról szemlélő töprenkedik magában, hogy hát a közügyeknek mindig ilyen aprólékos és vélt okok miatt kell-e kárt, sőt halálos csapást szenvedniük. A kéziratból tankönyv sohasem lett s tudomásunk szerint nyoma veszett. Brassait a maga útján föl lehetett tartani ideig-óráig, de attól, hogy hazájának szolgáljon, valahol tehette, elzárni nem lehetett. Először is készített kis táblázatot a latin-ige hajtogatásáról. E mellé írt rövid útmutatást. „Hogy kelljen a latinhajtogatást ésszerűen, gyorsan és sikeresen tanítani. Ezt minden grammatikához illő és szükséges adatnak szánta. Erről a kis dolgozatról (34 1. egy tábla) legilletékesebben szól egyik tanítványa, később a latin nyelv szaktanára, Kovácsi Antal: E munka abból a korból való, midőn Brassai 1841-ben megte— 137 —
